Három díj egy filmnek

Akt.:
Három díj egy filmnek
Három díj egy filmnek
Sárospatak – Három különdíjat hozott el a Mezősi-Nagy Mariann – Mezősi Tamás alkotópáros a közelmúltban Lakitelken megrendezett XIV. Közösségi Filmszemléről „Az utolsó hadifoglyok?” című dokumentumfilmjükkel, amely a sárospataki Református Kollégiumból 1945-ben a Szovjetunióba került, majd 2006-ban visszaszolgáltatott sárospataki könyvekről szól.

Megmérettetni

– Szerettük volna szakmai szemmel is megméretni a munkánkat – mondja Mariann és Tamás, akik nem csupán a Zemplén TV-nél dolgoznak együtt, de több mint egy évtizede a magánéletben is egy párt alkotnak. – Emiatt neveztünk a filmszemlére a dokumentumfilmes kategóriában. Egy előzsűrizést követően 22 film maradt a rostán, így kerültünk be a versenyprogramba.

További részletek a hétfői Észak-Magyarországban.








hirdet�s