Harminc százalékkal nagyobb villanyszámla? – Magyar Hírlap

Az árampiac idén nyárra tervezett liberalizációja után akár 20-30 százalékkal is magasabbak lehetnek majd a villanyszámlák – értesült a Magyar Hírlap. A tarifák akkor nőhetnek meg, ha a kormány végül felmondja az erőművekkel kötött hosszútávú áramvásárlási szerződéseket.

Itthon még a Horn-kormány kötötte meg ezeket a megállapodásokat, az Európai Unió a piacnyitással együtt azonban a szerződések felmondását várja a tagállamoktól.

A lap úgy tudja, hogy az ügyben a kormány hamarosan tárgyalni kezd az erőművekkel. Az áramvásárlási szerződések felmondásával Magyarország akár 250-300 milliárd forintos kártérítést is fizethet majd. Ha ezt az adófizetők pénzéből fedeznék, családonként körülbelül 50 ezer forintos többletkiadást jelentene – persze csak akkor, ha a kártérítési perekben évek múlva megszületik az ítélet.

A helyzetet nehezíti, hogy piacon most áramhiány van, még a nemzetközileg előírt tartalék sincs meg.