Harminc esztendeje őrzik a dalokat Mezőnagymihályon

Akt.:
Kiemelt nívódíjat is kaptak már a mezőnagymihályi hagyományőrző népdalosok.
Kiemelt nívódíjat is kaptak már a mezőnagymihályi hagyományőrző népdalosok.
Mezőnagymihály – Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte novemberben a Mezőnagymihályi Hagyományőrző Népdalkör.

A mostanra már egyesületté alakult csoport még 1985. november 5-én alakult az egykori állami gazdaság, valamint a MEDOSZ közreműködésével, de a helyiek kezdeményezésére.

Sok szép eredmény

– A három évtized során szép eredményeket ért el a népdalkör, több vezetőjük is volt, de elkerültek innen, így kerestek meg engem 2010-ben. Jó velük együtt dolgozni, szeretnek versenyezni, fontos számukra, hogy a zsűri részéről érezzék az elismertséget. A 2014-es év volt ebből a szempontból a csúcs, hiszen részt vettek a Vass Lajos Népzenei Versenyen, amelynek döntőjébe jutottak, ahol kiemelt nívódíjat kaptak – mondta Benyovszki Mária, a népdalkör vezetője.

– Jó társaságot kaptam az elődeimtől, s próbálom úgy formálni, ahogyan nekem és nekik is tetszik. Igyekszem olyan szakmaiságot vinni a munkába, amely az eredményeken is látszik. A község Bükkalja és a Mezőség határán fekszik, de igyekszem olyan dalcsokrokat összeállítani, amelyek más tájegységekből származó dalokat is tartalmaznak, nem csak onnan, ahová tartozunk. A magyar népzene tágas tárából válogatunk – árulta el a repertoárról Benyovszki Mária.

A népdalkör huszonöt taggal alakult, mára tizenöten maradtak, akik vállalják a próbákat, fellépéseket: utóbbiból mindig van bőven, bejárják a környéket – a kezdetekkor még külföldön is voltak több alkalommal –, de ők is hívnak meg csoportokat, például az Anna-napi búcsú alkalmával. Aktív nyugdíjasok, s a nyugdíjasklubbal is eljutnak szerte az országba. Készültek a harmincadik születésnapra, tavaly tavasszal CD-t és DVD-t is kiadtak. Sok támogatást kapnak a helyi önkormányzattól, vállalkozóktól, valamint az IKSZT-től akár az utazásokhoz, akár a viseletük megújítására.

ÉM-TB



Sporthírek