Hárman is az MVLC-ből

Akt.:
A miskolci vb-trió, illetve a klubedzők
A miskolci vb-trió, illetve a klubedzők - © Fotó: MVLC
Belgrád – Miskolciak is ott lesznek a korosztályos ­vb-n, miközben egy orosz pólóssal bővült a keret.

Csütörtökön elindult Belgrádba, a junior világbajnokságra a férfivízilabda-­válogatott. Horkai György szövetségi kapitány csapata szombaton Dél-Afrika ellen kezdi meg szereplését, vasárnap pedig rögvest sorsdöntő csoportmeccs, az olaszokkal szembeni rangadó vár rá. Kedden Egyiptom, szerdán pedig Kanada lesz az ellenfél, majd következik az egyenes kieséses szakasz. A kapitány bizakodó, mint mondta: „Nem félünk senkitől, bízunk magunkban!”

Sok válogatott esélyes a végső győzelemre, a magyar is.” Bachner András

Vadovics, Lukács, Nagy

A budapesti felnőtt világbajnokság után néhány nap pihenőt kapó Manhercz Krisztiánnal vált kompletté a keret – amely csütörtökön dél­előtt edzett még egyet, majd Szeged érintésével a szerb főváros felé vette az irányt. A kapitány hozzátette, a szereplést lemondó Brazília helyén Montenegró játszik majd, ami tovább erősítette a vb színvonalát – mindezt jól mutatja, hogy a napokban Szerbiában a hazaiakat, az olaszokat és a horvátokat megelőzve nyert meg egy felkészülési tornát.

A csapatban három pólóssal is képviselteti magát a PannErgy-Miskolci VLC OB I-es gárdája: Vadovics Viktor és Lukács Dorián már tavaly is a borsodiakat erősítette, míg Nagy Ádám az előző évad után igazolt az OSC-től az MVLC-be.

– Jövő héten szerdán magam is elutazom Belgrádba, hiszen egyrészt egy jelentős eseményről van szó, másrészt szeretném látni, hogy miként teljesít a csapat, s benne a mi játékosaink – mondta lapunknak Bachner András, az MVLC szakmai vezetője, aki augusztus 14-ig marad kinn Szerbiában. – Nagyon örülünk, hogy hárman is kerettagok lettek, valamennyien teljesen megérdemelten: Nagy Ádám vállműtéten esett át, tőle is sokat várok, Vadovics Viktor kiemelkedő formában volt tavaly, reméljük, leg­alább azt a játékot tudja majd hozni, sőt még többet is, míg Lukács Dorián stabil pontja a védelemnek. Nem lesz könnyű ez a vb, sok válogatott esélyes a végső győzelemre, a magyar is.

Kiváló kapcsolat

A szakmai vezető ezután a klub dolgairól is beszélt.

– Bővült a keretünk, ugyanis megérkezett új orosz játékosunk, Aleksey Kuzmenko a Kinef Kirishi csapatától – avatott be Bachner András. – Ugyancsak szeretnék megemlíteni egy másik fontos tényt, azt, hogy bár két éve folyamatos a kapcsolatunk, aláírtunk egy együttműködési megállapodást a sátoraljaújhelyi Zempléni Vízilabda Klubbal. Az ottani edző, Erdei János műhelyében sok tehetség bontogatja a szárnyait, közülük öten már nálunk vannak, a felnőttkerettel készülnek.

Pólótények

A junior válogatott

Kapusok: Csiszár Boldizsár (Eger), Vogel Soma (Ferencváros).

Mezőnyjátékosok: Burián Gergely (Vasas), Csacsovszky Erik (Pécs), Lukács Dorián (Miskolci VLC), Nagy Ádám (OSC), Manhercz Krisztián (Szeged), Simon Henrik (Vasas), Sélley-Rauscher Domonkos (UVSE), Szatmári Kristóf (Szolnok), Teleki András (KSI), Vadovics Viktor (Miskolci VLC), Zerinváry Lóránd (KSI).

A szövetség a játékosok klubjaként azt a csapatot jelölte meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot.

– ÉM-MI, MVLSZ –