Hárman a megyéből a Szakma Sztár dobogóján

Hárman a megyéből a Szakma Sztár dobogóján
Borsod-Abaúj-Zemplén – A diákok maguk is meglepődtek, hogy az ország legjobbjai között végeztek.

Három megyénkbeli diák is részt vett az elmúlt héten a fővárosi Szakma Sztár Fesztiválon, és olyan sikeresen szerepeltek, hogy mindhárman dobogós helyezést értek el. A Szakma Sztár a szakmát tanuló fiatalok legrangosabb országos megmérettetése. Az idén 39 szakma mutatkozott be 300 versenyző diák segítségével, és mintegy 15 ezer pályaválasztás előtt álló tanuló látogatott el a küzdelemre.

Szárazépítő

Ganyi Alex, a sajószentpéteri Új Esély Oktatási Központ tanulója második helyezést ért el a szárazépítő szakmában. A szendrőládi diák azt mondta lapunknak, hatalmas meglepetés volt számára, hogy ilyen jó eredményt ért el. Bár itthon titokban megfordult a fejében, hogy akár meg is nyerheti a versenyt, de igazából nem merte elhinni. Hatalmas élmény volt számára az is, hogy ilyen messzire eljuthatott. A küzdelmet pedig úgy értékelte:

– A pontosságra kellett a legjobban figyelni, és hogy mindent úgy csináljak, ahogy azt az oktatóm tanította. A jó eredményhez az is kellett, hogy megtaláljam a legegyszerűbb megoldást. A verseny után itthon és az iskolában is mindenki gratulált. Szendrőlád polgármestere azt mondta, a településről még soha senki nem ért el ekkora sikert – mesélte Alex.

Felkészítő tanárától, Kozma Györgytől megtudtuk: a szárazépítő szakma tulajdonképpen a könnyűszerkezetes házak építését takarja. A nehézsége az, hogy a tervezőprogram még nem áll az építők rendelkezésére. Egy látványtervet kapnak mindössze, ami alapján meg kell tervezni és megoldani a szerelést.

– Új szakmáról van szó – mondta Kozma György. – Csupán két éve oktatják, de ennek ellenére sokan indultak a szakmai versenyen, több mint kétszázan.

Tanítványát pedig úgy jellemezte:

– Alex rendes, jó eszű gyerek, és nagy erénye, hogy jó a logikája. Egyébként csak egy hajszálon múlt, hogy nem ő lett az első. Az izgalom és a drukk tehet róla.

Kereskedők

A kereskedő szakmát két megyénkbeli diák is képviselte, mindketten a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakiskola tanulói.

Hornyák Regina, aki harmadik helyezést ért el, lapunknak elmesélte, hogy a verseny több feladatból állt. Volt írásbeli, szóbeli és gyakorlati része. A gyakorlati rész csomagolásból állt, egy bonbont, egy bort, egy teát és egy kávét kellett együtt becsomagolni. Regina számára az írásbeli nem volt nehéz, a szóbelire viszont 3 hétig készült. Ezt úgy kell elképzelni, mint az érettségi vizsgát. A diákok tételt húznak, és egy bizottság előtt felelnek.

– Amikor decemberben jelentkeztem a versenyre, nem gondoltam, hogy ilyen jó eredménnyel végzek majd – mondta a diáklány.

Megtudtuk tőle: szeretné folytatni a tanulást. A Miskolci Egyetemre jelentkezett felsőoktatási szakképzésre pénzügy-számvitel, valamint kereskedelem és marketing szakra.

Jöhet az egyetem

Osztálytársa, Szommer Babett második helyezést szerzett a Szakma Sztár versenyen. Őt is meglepte a kiváló eredmény, hát még az otthoniakat, Szendrőben.

– Az elején csak arra törekedtem, hogy jól sikerüljön az elődöntőben az írásbelim, mert akinek megvolt a 60 százalék, az vizsgamentességet kapott. Végül 92 százalékos lett, így jutottam a fővárosi döntőbe, onnan pedig a Szakma Sztárra – meséli Babett. Számára is a szóbeli jelentette a komoly kihívást, 20 tételből kellett jól felkészülni. A szóbeli érdekessége az volt, hogy mind a 8 döntős ugyanabból a tételből felelt, mégpedig azért, hogy a zsűri könnyebben össze tudja hasonlítani a teljesítményeket. A csomagolás jól ment, annak ellenére, hogy arra már keveset tudtak készülni, árulja el Babett.

Szeretne ő is továbbtanulni szeptembertől. A Miskolci Egyetemre jelentkezett, de a nyári hónapokat munkával szeretné tölteni.

ÉM-HE