Harmadfokú árvízvédelmi készültség a Hernádon – máshol nincs egyelőre komolyabb veszély

A legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget van érvényben a Hernádon, csütörtökön kora délután óta. A folyó mellett az utolsó adatok szerint már háromszázan dolgoznak, a töltéseket magasítják homokzsákokkal. Más magyarországi folyón egyelőre nincs komolyabb árvízveszély – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szentiványi Árpád, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság műszaki ügyeletese.

A Hernád vízszintje csütörtök este óta 220 centimétert emelkedett a Borsod megyei Hidasnémetinél. Mivel a külföldi vízgyűjtőknél a folyó továbbra is árad, a szakemberek arra számítanak, hogy a vízállás megközelítheti az eddig mért legmagasabb, 2006-os értéket. Hidasnémetinél óránként tíz centiméteres emelkedéssel számolnak, a folyó ott körülbelül 390 centiméteren tetőzik majd péntek délután.

A Hernádon a 2006-os árvíz után 9 település körül megépült a körgát, de vannak olyan falvak, ahol nincs töltés, így ott arra lehet számítani, hogy az alacsonyabban fekvő részeket elönti a víz. Ezt próbálják megelőzni homokzsákok lefektetésével és a meglévő töltések megerősítésével, magasításával. Csütörtökön 150, pénteken reggel pedig már 300 ember dolgozott a folyónál.

A többi magyarországi folyón a pénteki adatok szerint egyelőre nincs komolyabb – első fokúnál magasabb – árvízvédelmi készültség.

Első fokú a készültség Vas megyében, a Répcén. Itt a folyó kiöntött, emiatt három kisebb útszakaszt lezártak. Nem lehet közlekedni Nagygeresd és Tompaládony, Bükfürdő és Acsád, illetve Gór és Bő között. A Répcén az árhullám már levonulóban van.

A Tisza felső szakaszán és a Krasznán még nem rendeltek el árvízvédelmi készültséget. A meteorológiai szolgálat azonban ezekre a területekre is újabb, nagy mennyiségű csapadékot jósol, így elképzelhető, hogy pénteken mindkét helyen elsőfokú készültséget kell elrendelni.

A Duna felső szakaszán, Nagybajcsnál vonult le egy kisebb árhullám, ami miatt rövid ideig elsőfokú készültséget rendeltek el, de a folyó apadni kezdett, elmúlt a veszély. Budapestet nem veszélyezteti az áradás.

Azokon a területeken, ahol még nem rendeltek el árvízvédelmi készültséget, vagy csak elsőfokú a riasztás, egyelőre nem kell védekezni az áradás ellen, a figyelőszolgálatot azonban megerősítették – tette hozzá Szentiványi Árpád.








hirdet�s