Harley Davidsonnal is ment az OMSZ keddtől

Harley Davidson mentőmotort adományozott az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) lízingcsoport. Göndöcs Zsigmond az OMSZ főigazgatója a keddi ünnepélyes átadáson elmondta: jelenleg két mentőorvosi motor van szolgálatban, amelyek a tavalyi adatok alapján évente 500-szor nyújtanak életmentő segítséget balesetek, rosszullétek helyszínén.

A keddi átadáson elhangzott: bizonyos közlekedési körülmények között a mentőmotorok sokkal könnyebben, gyorsabban tudnak megközelíteni egy-egy baleseti helyszínt, és ez a lehetőség akár emberéletekben is mérhető. Azért is örült a főigazgató az adománynak, hiszen az OMSZ-nek jelenleg nagyon kevés ilyen mentőmotorja van.

Göndöcs Zsigmond elmondta: 2005-ben állították szolgálatba Magyarország első mentőorvosi motorját, amelyből jelenleg kettő üzemel folyamatosan. A teljes életmentő felszereléssel vonuló orvosok, mentőtisztek mellett 2008. óta robogós elsősegélynyújtók is tevékenykednek a nyári idényben.

A lízingcsoport a most átadott Harley Davidsonon kívül már egy robogót is adományozott a mentőszolgálatnak.








hirdet�s