Hardcore stílusban, korlátok nélkül a miskolci zenekar

Koncertfelvétel a zenekarról
Koncertfelvétel a zenekarról
Miskolc – A két koncert alatt egy videóklipet rögzítettek a D[r]ead című számra.

„Az ALLSEE zenekar egy alapvetően hardcore beállítottságú zenekar, de igazából nem is szeretnénk korlátok közé szorítani a stílusunkat, mert még mindig alakulóban van” – tudjuk meg Szakács Zsombortól, a banda dobosától.

Zenekarunk öt tagból áll, hardcore beállítottságúak vagyunk.” Szakács Zsombor

A zenekart öt tag alkotja. Zsombor a Herman Ottó Gimnázium tanulója, jövőre fog érettségizni. A zene mellett a színjátszás és a deszkázás tölti ki szabadidejét.

Kik is ők?

A basszusgitáros Béres Gábor most érettségizett. Szabad­idejében slammel, valamint ő is színjátszással foglalkozik. A két gitáros, Lippai Ádám és Jáborcsik Márk egyetemre járnak. Ádám a Miskolci Egyetem gépészmérnöki szakára, Márk pedig a Budapesti Corvinus Egyetem gazdaságinformatikai szakára jár. Ádám szabadidejében is szereti fejleszteni a zenével kapcsolatos tudását, ismereteit. Márk a zene mellett amerikai focizik. Eleinte a Miskolc Renegades-ben, már Pesten a Budapest Cowbells csapatában. Orosz Ádám, a zenekar frontembere hangtechnikai téren tevékenykedik, emellett szeret focizni, videóklipeket vágni, és fontosnak tartja megemlíteni, hogy hívő keresztény.

A zenekar eleinte más felállásban tevékenykedett, és első számát, a Reflectionst még a régi felállással adta ki. Ha a kezdeteket nézzük, akkor 2014 novemberében alakult a zenekar, és az első szám márciusban jött ki single-­ként.

Videóklip

A mostani felállás 2015 júliusa óta tevékenykedik. Nagy megtiszteltetésnek tekintették, hogy pont a Dürer Kert adott otthont a bemutatkozó­koncertnek. Azóta volt már koncert Debrecenben, Miskolcon és többször Budapesten is. A most megjelent kislemez (Emotinal Roller­coaster) bemutatókoncertjeinek Budapesten a Dürer Kert, Miskolcon a Helynekem adott helyt. Az egyik számban vendégszerepel Finlay Davey, egy lichtensteini banda, a Taped frontembere. Ő ellátogatott Magyarországra a két koncert erejéig, így ezalatt a két koncert alatt egy videóklipet rögzítettek a D[r]ead című számra, ami a napokban lesz látható.

A megjelent anyaggal készülünk ősszel turnézni is, a helyszínek jelenleg szervezés alatt állnak – ismerteti Szakács Zsombor.

– ÉM –


A zenekar

Tagok:

Szakács Zsombor – dob

Béres Gábor – basszusgitár

Lippai Ádám – gitár

Jáborcsik Márk – gitár

Orosz Ádám – ének, vokál



Sporthírek