Magyarország

2007.11.26. 09:26

Nem örül Tőkés sikerének az RMDSZ

<p>Akár négy-öt magyar jelölt is bejutott volna az Európai Parlamentbe (EP), ha Tőkés László erdélyi püspök nem az RMDSZ-től függetlenül indul a választásokon - állítja Markó Béla RMDSZ elnök, a szervezet vasárnap esti közleményében.</p>

A romániai, európai parlamenti választáson 3 magyar, két RMDSZ-es és a független Tőkés László szerezte meg az EP-be jutáshoz szükséges szavazatokat.

Frunda György, az RMDSZ listavezetője szerint a Tőkés nem akart bejutni az EP-be, mindössze az RMDSZ-t akarta akadályoztatni. A Transindex hírportálnak úgy nyilatkozott: "képmutató lennék, ha azt mondanám, hogy örvendek Tőkés László EP-választási győzelmének, hiszen az RMDSZ ellen kampányolt" - mondta Frunda.

Tőkés László az eredményekkel kapcsolatban azt mondta, hogy a romániai magyar közösségen belüli versenyhelyzet esélyt adott a demokráciának . "Nagykorúsodott az erdélyi magyarság" - jelentette ki Tőkés. A református püspök ugyanakkor azt is elmondta, hogy készen áll a korábban elakadt párbeszéd folytatására az RMDSZ-szel.

A Krónika című erdélyi napilap hétfői száma szerint a választás eredménye megteremtette az erdélyi magyar politika újraegyesítését, a bukaresti Új Magyar Szó című lap hétfői száma a magyarok magas részvételi arányát méltatja.

Vasárnap, a romániai EP-választásokon biztos mandátumot szerzett az RMDSZ listájának első két helyezettje: Frunda György és Sógor Csaba. Mellettük Tőkés László jutott be az EP-be. Az exit poll eredmények szerint az RMDSZ 6,2, Tőkés pedig 3,7 százalékát szerezte meg a szavazatoknak, túllépve a mandátumhoz szükséges öt illetve 2.8 százalékos küszöböt.

Az eredmény annak tulajdonítható, hogy a magyarok kiemelkedő, 46,5%-os arányban jelentek meg a szavazáson. Az EP választásokat egyébként érdektelenség övezte. Az összesítő adatok szerint a szavazásra jogosult lakosság alig 29,12 százaléka adta le voksát urnazárásig.

Az előzetes adatok szerint a Demokrata Párt (PD) 31,5, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 21,1, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 15,6 százalékot ért el. A Liberális-Demokrata Párt (PLD) 6,9, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 6,2, az Új Generáció Pártja (PNG) 4,6, Tőkés László független jelölt 3,7, a szélsőséges Nagy-Románia Párt (PRM) 3,4, a Konzervatív Párt (PC) 2,4 százalékát szerezte meg a szavazatoknak.

Napirend előtt az Országgyűlésben a romániai EP választásokról

A Fidesz és az MDF is szóba hozta hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt a hétvégi romániai Európai Parlamenti választásokat, amelyen az RMDSZ két jelöltje mellett Tőkés László is mandátumhoz jutott.

A kormány nevében reagáló külügyi államtitkár gratulált a román választóknak. Herényi Károly (MDF) azt mondta, hogy a választás eredménye mutatja: a magyarok átlátnak a megosztó szándékokon. Reményét fejezte ki, hogy az európai törvényhozásba kerülő három magyar képviselő képes átlépni az eddig jellemző ellentéteken, és közösen tudnak lépni az erdélyi magyarság ügyéért. Németh Zsolt (Fidesz) úgy fogalmazott, hogy a választásokon "felvonultak a székely hadak" és ez jó hír.

Szerinte bebizonyosodott, hogy győzött a nemzeti önbecsülés a kishitűség és a vádaskodás felett. Mint mondta: a sikeres szereplés a nemzetpolitikai célok győzelmét is jelenti. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan megteremtődik az önálló erdélyi magyar külpolitika.

Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára válaszában gratulált a román választóknak és fontosnak nevezte, hogy mostantól "román barátainkkal együtt" képviselhetjük Közép-Európa ügyét az Európai Parlamenben. A kormány nevében azt mondta, hogy mindhárom mandátumot szerzett magyar jelöltet jó szívvel tudják a

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!