Friss hírek

2009.06.15. 13:17

Vádat emeltek az onkológiai szerekkel üzletelők ellen

<p>Vádat emeltek az ellen az orvos és két társa ellen, akik körülbelül 24 millió forintnyi onkológiai gyógyszerrel üzleteltek. A nyomozás még 2007-ben indult csalás gyanújával, végül jelentős értékre, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett sikkasztással vádolta meg őket az ügyészség. A bűncselekményben érintetteket a súlyos vádak ellenére nem helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság.</p>

A 44 éves váci férfi éveken át orvosként dolgozott, majd orvos-látogató lett. Kapcsolatait kihasználva körülbelül 24 millió forintnyi, daganatos betegek által használt, az OEP által 100 százalékig támogatott gyógyszert szerzett meg. Az onkológiai szereket egy orgazdán keresztül akarták külföldre csempészni. A férfit Szegeden fogták el 2007-ben, egy 4 millió forintos szállítmány átadása közben. Nem sokkal később egy lerakatot találtak, ahonnan egy 16 milliós készlet került elő.

Kiderült, hogy az orvos-látogató kórházi kapcsolatait kihasználva jutott a gyógyszerekhez: segítőin keresztül a megmaradt tablettákat visszakérték a betegektől, a kórházban fel nem használt, vagy lejárt szavatosságú gyógyszereket ellopták. Ezen kívül eladták a gyógyszergyártó cégek által kipróbálásra adományozott készleteket is - hangzott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!