Hány munkahely szűnik meg?

A miskolci közgyűlés döntött (illusztráció)
A miskolci közgyűlés döntött (illusztráció) - © Fotó: ÉM-archív
Miskolc – Olcsóbb, számon kérhetőbb, hatékonyabb önkormányzatot akarnak Miskolcon. 76 álláshely megszűnik.

 „Az új struktúra kialakítása kisebb részben létszámcsökkentést, nagyobb részben hatékonyabb munkát jelent, hosszú távon pedig megtakarítást” – így fogalmazott dr. Alakszai Zoltán, a miskolci polgármesteri hivatal kabinetvezetője a májusi testületi ülésen. Akkor tárgyalták ugyanis a képviselők azt a napirendet, amely az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának módosításáról szólt, ezen belül is a hivatal átszervezéséről.

Ennek értelmében az önkormányzatnál új tagozódás jön létre és ezzel együtt indokolt az álláshelyek megszüntetésével is együtt járó létszámcsökkentés. Az elfogadott módosítás összesen 76 álláshely megszűnését írja, lapunk arra volt kíváncsi, hogy ez együtt jár-e a dolgozók elbocsátásával.

Kevesebb bürokrácia

„A miskolci önkormányzat vezetésének eltökélt szándéka, hogy olcsóbban, számon kérhetőbben és hatékonyabban működő, szolgáltató jellegében megerősített, ügyfélközpontú polgármesteri hivatalt működtessen” – kezdte válaszát Koczák Szilvia városházi szóvivő. „A bürokrácia csökkentése, a városháza működésének költséghatékonnyá tétele társadalmi elvárás, és egybevág a jelenleg folyamatban lévő államreform-­folyamatokkal is. Az átszervezés és annak tervezett lépései összhangban vannak ugyanis azzal a kormányzati szándékkal, amely az egységes közigazgatási reform megteremtésével a korszerűbb, kevesebb bürokráciával működő államigazgatás létrehozását tűzte ki célul” – fogalmazott. Hozzátette: a város vezetése ezért a polgármesteri hivatal átszervezését határozta el, egyfajta belső közigazgatási reformot hajt végre.

A szóvivő arról is beszélt, hogy a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban magas szintű szaktudást igénylő, nagy költségvetésű beruházások valósulnak meg Miskolcon. „Ezek sikeres végrehajtásához elengedhetetlen egy jól működő szervezet. Ahhoz, hogy ezeket a többnyire már előkészítés alatt lévő nagy projekteket zökkenőmentesen tudjuk végrehajtani, szükséges újragondolni a szervezeti felépítést, a munkafolyamatokat, a szakembergárda összetételét. A logikus munkafolyamatok és belső felépítés egyértelmű, átlátható helyzetet teremtenek. A világosabb feladatmegosztás egyben a számon kérhetőséget is javítja. Az új struktúrára való áttérés ezért kisebb mértékben álláshelyek megszűnését, nagyobbrészt pedig szervezeti átalakítást jelent” – sorolta.

Ténylegesen a fele

Az átszervezés ténylegesen 23 dolgozót érint. Az előterjesztésben valóban 76 városházi álláshely megszűnése szerepel, ebben a számban, azonban benne vannak a lejárt, meg nem hosszabbított határozott idejű munkaszerződések, a meglévő üres státuszok megszüntetése és az egy-egy adott, időszaki feladat elvégzésére felvett munkavállalók is. Nagyobb részük tovább dolgozik majd a városi intézményeknél és a Miskolc Holding tagvállalatainál” – magyarázta a szóvivő.

– N. Szántó Rita –

Megszűnő álláshelyek

A polgármesteri kabinet esetében 6, a jegyzői kabinetnél 40, a gazdálkodási főosztálynál 4, a hatósági főosztálynál 7, a városfejlesztési és üzemeltetési főosztály esetében 9 és a humán főosztályon 10 álláshely szűnik meg június 15-tel.


Informatika a holdinghoz

Az átszervezésnek köszönhetően többek között a polgármesteri kabinet is átalakul, illetve a jogi és
informatikai osztályt is átszervezik, az informatikai feladatokat ugyanis ezentúl a Miskolc Holding Zrt. látja majd el.

A városfejlesztési és üzemeltetési főosztály megszűnik, a feladatok egy része átkerül a Miskolci Városgazda Kft.-hez. A hivatal ellátási osztályának bizonyos feladatai is átkerülnek a Miskolci Közintézmény-működtető Központhoz.


Ülésezett a miskolci közgyűlés – 2015. május

Miskolc – Csütörtökön tartották a májusi miskolci testületi ülést. A képviselők közel 20 napirendet tárgyaltak, köztük a rendőrségi beszámolót. De szó volt a tavalyi zárszámadásról is, valamint az Y-híd beruházáshoz tartozó döntésekről. A Borsod Online olvasóit élőben tudósítottuk a közgyűlésről. tovább »









hirdetés