Hangok

Múlt szombaton sokat motoszkáltam az udvaron, amíg bent rotyogott a pörkölt: szeretem ezt a hangot, hallom az ízeket. Aztán kint ismét beigazolódott, hogy mindig van tennivaló. Pásztor Attila írása.

Ha nem esik, akkor lehet például gyújtóst aprítani, udvart az elolvadt hó után összegereblyézni, meg egy csomó sziszifuszi dolgot megcsinálni, ami nem feltétlenül fontos, de valahol indokolt. Aztán leültem megpihenni, akkor csak a csendet érzékeltem magam körül: sehol egy valahová siető ember, autó, de még egy biciklis se törte meg.

Az ilyenkor szokásos mélázásomba aztán fokozatosan befészkelte magát a madarak hangja. Amúgy is rendszeresen járnak hozzám vendégségbe, dézsmálják a tyúkok adagját. De most sokkal többen voltak, vagy hangosabbak, szerintem érezték, hogy érkezik a melegebb idő. Volt köztük veréb, rigó, rozsdafarkú, meg még egy igen színes, és a távolban egy kósza varjú is károgott még. Jó volt hallgatni a vegyes kart, feldobott – ahogyan én mint kívülálló, madárul nem tudó érzékelem – a vidám csiripelésük.

Tizenegy után útra keltem, az utcánkban több, addig a kerítésnél kuksoló kutya is végre kiélhette magát, hangosan üdvözöltek. Aztán az egyik háztól egy ismerős köszönése érkezett, és ekkor jutott eszembe, ez volt az első emberi hangom ezen a napon.

– Pásztor Attila –








hirdet�s