Hangfelvétel pro és kontra

Miskolc – Titokban hangfelvételt készített Kocsis István, a Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója.

Az MTV1-hez eljuttatott  és nyilvánosságra hozott hangfelvételen  az hallható,hogy  megfenyegeti az iskola vezetőjét Horváth Ottóné, a miskolci önkormányzat szocialista képviselője, az oktatási bizottság elnöke, ha  az igazgató nem köt megbízási szerződést egy bizonyos céggel.

Szabálytalan volt 

Kocsis István nem csak a középiskola, hanem a Fazola Henrik Térségi Integrált Szakképző Központ igazgatója is. A TISZK infrastruktúráját közel egymilliárd forintból fejlesztik, melynek nagy részét uniós pályázat fedezi. Az iskolavezető portálunknak nyilatkozva elmondta: azokkal a bizonyos cégekkel azért nem akarta megkötni a szerződést, mert abban több szabálytalanságot is felfedezett. Például az egyik súlyos gond szerinte az volt, hogy a cégek által meghatározott összegeket a pályázaton nyert pénz nem fedezte volna, de az egyik pályázónál összeférhetetlenség állt fenn, de egyes cégek tevékenységeit csupán a szerződéskötés előtt egy-két héttel jegyezték be – sorolta Kocsis István az ennél sokkal hosszabb listát, hozzátéve: végül „kényszer hatására” kellett aláírnia a szerződéseket.

Feljelentést tett

– A képviselőnő egy diktafont dugott az orrom alá azzal, hogy ha nem írom alá a szerződéseket, mindent felvesz. Akkor határoztam el, hogy én is felvételt készítek. Ez meg is történt, majd ez év augusztus 12-én feljelentést tettem a fővárosi főügyészségen hűtlen kezelés miatt.További feszültségeket okozott közte és az önkormányzat között, hogy végül nem akarta kifizetni az egyik cég 4 és fél milliós számláját. Az ugyanis használhatatlan felnőttképzési és pályaválasztási stratégiát készített a TISZK számára, a szintén szerződésben szereplő modultérkép pedig hiányzott, és a mai napig sem készült el. Kérdésünkre hogy miért várt eddig azzal hogy nyilvánosság elé lép, valamint feljelent, azt mondta: abban a hatalmi helyzetben  tartott a várható retorzióktól.


“Nem fenyegettem”

Horváth Ottóné hosszú levélben reagált a sajtó számára. Megpróbáljuk röviden összegezni a mondandót:

2009 novemberében Kocsis István nem akarta aláírni a a szabályos közbeszerzési eljárás után a nyertessel a szerződést, utólag akart változtatni az ajánlaton, holott erre a törvény nem ad lehetőséget. A vitájukat „sötét politikai módszerhez folyamodva” felvette, s csak egy év után játszott le belőle egy részletet azt állítva, hogy kirúgással fenyegették meg.

A képviselőnő szerint: ”nem fenyegettem senkit, csupán tényszerűen közöltem, hogy a törvény szerint és az ügy eljárása szerint milyen lehetőségeim vannak. Ezt ma is vállalom. Időközben az ügy megoldódott, mert az iskolaigazgató, a törvényesség betartása mellett aláírta a szerződést és megkezdődhetett a munka.” Megjegyzi, hogy nem kirúgással fenyegetett, hanem az  igazgató által képviselt törvénysértést nem tartotta szakmailag elfogadhatónak és ezért kezdeményezte volna Kocsis István szakmai felmentését a pályázatból, de nem az igazgatói székből.

A továbbiakban a képviselőnő kitér arra, hogy mindez egy politikai kampány részévé vált – célozva Kocsis István kötődésére ezirányban.Törvénytelennek tartja, hogy ha Kocsis István valóban durva törvénysértésekről tudott, azt csak egy év múlva szivárogtatja ki.


“Összeollózott politikai vádaskodás”

Horváth Ottóné az üggyel kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot juttatta el portálunkhoz:

Egy szabályosan lezajlott közbeszerzési eljárás után nem akart szerződét kötni a törvényes győztessel Kocsis István igazgató. A közbeszerzési törvény előírja, hogy az ajánlatok beadását követően ajánlattételi kötöttség lép életbe. Ettől sem az ajánlatadó, sem pedig az ajánlattevő nem térhet el. Ezt közöltem az igazgatóval, mert erre volt törvényi felhatalmazásom. Nem többet. Azt viszont nem értem, hogy a tévében összeollózott politikai vádaskodásban milyen más ügyekről beszéltek az általam ismeretlen „szakértők”, akikkel semmilyen kapcsolatban nem vagyok.

 

 

 

 

 


Aláírni, vagy sem: hangfelvétel titokban

eszak | 2010.09.24 09:00
Miskolc – Kirúgással fenyegette meg a miskolci önkormányzat egy szocialista képviselője az egyik iskola igazgatóját – írja a hirado-hu.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s