Hanga nem épül fel a Barcelona első tétmeccseire

Budapest – A magyar kosárlabda-válogatott egyik legjobbja, Hanga Ádám rehabilitációja júniusi térdműtétje után jól halad, ám csapata, az FC Barcelona Lassa első szezonbeli tétmérkőzésein még biztosan nem léphet pályára.

A 29 éves bedobó az első számú európai kupasorozat, az Euroliga honlapján jelentkezett hosszú blogbejegyzéssel, melyben többek között erről is írt.

A kosaras jelezte, hogy az operációt követően Magyarországon dolgozott együtt egy fizioterapeutával, és egy hónapja tért vissza Barcelonába. Hangsúlyozta, hogy kifejezetten utálja a sérüléseket, nehéz kívülről nézni csapattársai edzését, de tudja, hogy türelmesnek kell lennie, és semmiképpen nem szeretne a kelleténél korábban visszatérni.

“Tudom, hogy a felépülésem jó irányban halad, de a csapat első tétmeccsén, a Spanyol Szuperkupán még biztosan nem játszhatok. Nem kapkodok, mert jobb a szezon elején hiányozni néhány meccsről, mint korábban visszatérni kockáztatva az újabb sérülést” – írta a játékos, aki a válogatott szeptemberi világbajnoki selejtezőit is kénytelen volt kihagyni.

Hanga a Barcelonával kapcsolatban arról beszélt, hogy hat új játékost kell beépíteni az együttesbe, ám könnyíti az edzői stáb dolgát, hogy az átigazolásoknál a klub olyan játékosokat szerződtetett, akik ismerik a spanyol ligát. Hanga elmondása szerint valamennyiüket ismeri, játszott már velük egy klubban, vagy szerepelt már ellenük.

A csapat pénteken lép pályára a Szuperkupa Baskonia elleni elődöntőjében, aztán győzelem esetén szombaton következik a döntő, majd a spanyol bajnokságban először jövő csütörtökön szerepel. Az Euroliga október 11-én indul, amikor a katalán gárda a CSZKA Moszkva vendége lesz.

-MTI-



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek