Hamburg előtt az Andrássyn

DVTK - Honvéd
DVTK - Honvéd
Pénteken este 7 órától hazai pályán a listavezető Budapest Honvédot fogadja a DVTK az NB I-ben. Nem ígérkezik rossz találkozónak a piros-fehérek és a piros-feketék Duna TV-s csatája.

Hiszen Vitelkiék&bbsp;első idei győzelmükre hajtanak, amivel eltávolodhatnának a kieső zónától, míg a fővárosiak idegenbeli mérlege makulátlan: merthogy nyertek a REAC(3-0), aSopron (1-0) és a Paks(3-0) otthonában is. Legutóbb viszont az ötödik fordulóban elveszítették veretlenségüket, az Újpest tudta elhozni a három pontot a Bozsik-stadionból. Azon az összecsapáson a két exdiósgyőrit, Szmiljanicsot és Mogyorósitkiállították, így ők pénteken biztosan nem lesznek benne Supka Attila kezdőcsapatában. Mintahogy a sérült Dobos Attila, illetőleg a válogatottbeli kötelezettségük miatt igazoltan hiányzó Benjamin és Abraham. A DVTK a hétközi Liga Kupa találkozón simán kikapott Angyalföldön, igaz, Pajkos János  vezetőedző a keret azon tagjainak adott lehetőséget, akik a bajnokikon nemigen jutnak szóhoz.

Házi gólkirály

A két gárda mérkőzése előtt megkerestük Szurgent Lajost, a kispestiek másodedzőjét, aki – az idősebbek biztosan tudják – 1966 és 68 között három szezont húzott le az Avasalján, s mindhárom idényében házi gólkirály volt (egyébként 76 meccsen 27 találatot jegyzett):
– Alföldi gyerekként, Békéscsabáról óriási dolog volt számomra az NB I-es Diósgyőrbe jönni – kezdte a 63 esztendős szakember. – A DVTK szakosztályvezetője abban az időben Lipták Gyuri volt, aki szintén Csabáról származott, ő hívott Miskolcra, ahol akkoriban Preiner Kálmán irányította a csapatot és ő vakon bízott bennem.

Elszámoltat, követel

A Honvédnál korábban nem éppen arról szóltak a hírek, hogy minden rendben van, ám amióta George F. Hemingway betette a lábát…
– Kilencvenkilenc óta vagyok ismét Kispesten, tavaly nyárig nemtörődömség jellemezte a klubot, vállalkozók jöttek, mentek, akik csak meggazdagodni akartak, sokáig bizonytalan volt minden – folytatta Szurgent Lajos. – Aztán Hemingway úr átalakította a dolgokat, rend, fegyelem jellemzi a Honvédot, és vallom, hogy csak akkor lehet rendesen követelni, ha ezek az alapok megvannak. Nem csak a labdarúgókat számoltatja el, hanem bennünket, edzőket is, amikor csak teheti, ott van minden eseményen. Az előző fordulóban kikaptunk hazai pályán, bár azt gondolom, hogy ilyen lökdösődésekért nem kellett volna piros lapokat adnia a játékvezetőnek… Mindegy, Supka Attila számára van egy olyan keret, ahol minden posztra adott két játékos, s a lehető legerősebb tizenegyet fogja kijelölni a meccsre. Bár a szívemben ott van a Diósgyőr is, nyerni megyünk Miskolcra, hiába közeledik az UEFA-kupa mérkőzésünk a Hamburggal, nem fogunk tartalékolni.

A forduló további programja

Szombat:
Debrecen – Kaposvár (16.00)
Paks – Nyíregyháza (17.30)
Zalaegerszeg – Győr (19.00)
Siófok – MTK (19.00)
Fehérvár – Tatabánya (19.00)
Sopron – REAC (19.00)
Hétfő:
Újpest – Vasas (18.00)

A korábbi mérkőzések eredményei és a további fordulók sorsolása








hirdetés










hirdet�s