Hamarosan nyomtathat magának ruhát

Akt.:
Ruhákat is lehet készíteni 3D nyomtatóval
Ruhákat is lehet készíteni 3D nyomtatóval
Már nem kell sokat várni és nem lesz többé olyan, hogy a szekrény előtt állva elsírja magát: “nincs egy göncöm”. Ha nincs, akkor nyomtatni kell egyet. Ennyire egyszerű!

Sorra derülnek ki, hogy mi mindenre jó egy 3D nyomtató, de be kell valljuk, ruhától eddig nem hallottunk és nem is gondoltunk rá. Hogy miért? Mert a 3D nyomtatók egyelőre műanyagból képesek tárgyakat előállítani, ami nem éppen kellemes viselet. De most kitaláltak egy olyan szerkezetet, amivel teljesen jónak tűnik a ruhadarab. Érkezik tehát a Kinematic ruha.

Kinematics Dress

Massachusetts-ben már kifejlesztették azt eljárást, aminek a lényege, hogy nem kell a nyomtatás után további összeszereléssel bajlódni, divatos és kellemes viseletet is biztosít. A legfontosabb innováció pedig valóban az, hogy a ruha teljes kész állapotban jön ki a nyomtatóból, mert a korábbi példányokat mindig össze kellett állítani. Tehát csak megnyom egy gombot, vár és hamarosan felveheti a vadonatúj ruháját. Ezt úgy sikerült megoldani, hogy a ruha tulajdonképpen 2,279 darab apró háromszögből áll, amit 3,316 kapocs tart össze. A kapcsok miatt pedig pontosan úgy leng a ruha, mintha valódi lenne. A módszer tehát adott, a tervezők nekieshetnek, hogy még jobb és szebb darabokat tervezzenek.

Kinematics Dress

Van azonban egy nagyon fontos probléma, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Egy ruhának alapvető funkciója, hogy melegen tartson minket. Nos, ez a 3D nyomtatóval előállított példányokról nem mondható el. Szóval ne gondolkozzon télikabátban vagy síruházatban. Ez egy dologra jó, hogy villogjon benne (egyelőre).

A fejlesztők már lehetővé tették, hogy a technológia segítségével bármi megtervezze a saját ruháját, a rendeléseket pedig jövő évben fogják beindítani. Első körben a kisebb darabokkal kezdik, például övekkel és miniszoknyákkal. Elmondásuk szerint a tervezés befejezése és a szállítás között csak 4 hétre lesz szükség (Amerikában). Azért nagyon vagány lesz, hogy az általunk tervezett ruhákban vagy kiegészítőkben flangálhatunk.

Kinematics Dress








hirdet�s