Hamarosan Miskolcra figyel a sakkvilág

Miskolc – Joggal nevezhetjük az esztendő legrangosabb sakkviadalának a Miskolci Nemzeti Színházban sorra kerülő két világnagyság, Lékó Péter és az abszolút világbajnoki címet szerzett Vlagyimir Kramnyik nyolcjátszmás rapid párosmérkőzését.

A párharc bírója Verőci Zsuzsa nemzetközi nagymester, a Magyar Sakkszövetség Kommunikációs Igazgatója lesz.
A Lékó+ sorozat első állomásaként 2005-ben Lékó Péter és az angol Michael Adams mérkőzött meg egymással. Lékó hármas vereséggel kezdte a párharcot, de aztán a sakkrajongók legnagyobb örömére egyenlített, és végül 4-4 lett a vége. Remek partikat játszva állt helyt a magyar sakkozó a rapid és a klasszikus sakkozás egyik kiemelkedő tudású játékosával szemben.

Tavaly Karpov

Tavaly Lékó ellenfele a sakkozás 12. világbajnoka volt, az orosz Anatolij Karpov, aki pályafutása során 166 tornagyőzelmet ért el, s ez olyan rekord, amelyet senki nem veszélyeztethet. A sakktörténelem kimagasló képességű játékosát joggal nevezhetjük a 64 kockás világ diplomatájának, hiszen valamennyi kontinensen működnek Karpov-iskolák, számtalan nemzetközi szervezetben visel funkciót. A sakkozás új szentélyében, a páratlan szépségű Nemzeti Színházban csatázott a két világnagyság, és párharcuk partijainak izgalmai hatásosan példázták, hogy miért szeretik a sakkrajongók a rapid műfajt. A nézőteret szinte zsúfolásig megtöltő sakkrajongók, és a partikat az interneten élőben figyelők joggal élvezhették az összecsapásokat. A szervezés, a nézők kiszolgálása méltó volt a két világklasszis találkozójához. A játszmákat
a nézők számára élőben kommentálta mester és tanítvány, Mészáros Gyula nemzetközi mester és Berkes Ferenc nemzetközi nagymester.
A mérkőzés honlapja, a www.lekokarpov.hu oldal közel hárommillió kattintást regisztrált. Lékó a harmadik játszma megnyerésével szerzett vezetést, és előnyét megőrizve 4,5-3,5 arányban nyert.

Abszolút világbajnok

A sorozat folytatásaként az esztendő egyik legrangosabb viadalán az abszolút világbajnok, Vlagyimir Kramnyik lesz nagymesterünk ellenfele. Kramnyik, aki Garri Kaszparovot 2000-ben Londonban megfosztotta 15 évig büszkén őrzött világbajnoki címétől, és 2004-ben éppen Lékó Péterrel szemben védte meg 7-7-es döntetlennel. Kramnyik 2006 őszén a bolgár Veszelin Topalov ellen a címegyesítő mérkőzést a rájátszásban megnyerte és összesítésben 8,5-7,5 arányban győzött a nagy viharokkal, pszichológiai hadviseléssel is kísért találkozón. A miskolci nyolcjátszmás mérkőzésüket akár a brissagói párharc visszavágójának is tekinthetjük, igaz ezúttal a 2001-es budapesti mérkőzésükhöz hasonlóan rapid partikban csatáznak majd. A rapid tempó a nagymesterektől gyors döntésképességet igényel, jóval kevesebb idejük van az állás alaposabb értékelésére, fokozott szerepet kap az intuíció, a kreativitás.

73 parti

Kramnyik és Lékó először az 1995-ös dortmundi szuperversenyen mérkőzött meg egymással, azóta még 73 partiban mérték össze erejüket. Az orosz világbajnok 10-7-re vezet 57 döntetlen mellett. A klasszikus gondolkodási idejű játszmákban 4-4-re állnak, 36 partiban megosztoztak a ponton. Kramnyik a világ egyik legjobb rapid játékosa, 6-3-ra vezet Péterrel szemben, 21 összecsapásuk döntetlen lett.








hirdet�s