Hamarosan megérkeznek az agrártámogatások előlegei

Hamarosan megkapják a gazdálkodók a jövő évi agrártámogatások közül az egységes területalapú támogatás előlegét – jelentette be a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón a vidékfejlesztési miniszter.

Ez körülbelül 124 milliárd forintot jelent. Fazekas Sándor szerint a magyar mezőgazdaság jelenlegi helyzetében ez komoly segítség.

Brüsszelben az Európai Unió bizottsága elfogadta több tagállamnak, így Magyarországnak is azt a kérelmét, hogy a jövő évi agrártámogatások közül az egységes területalapú támogatás előlegét, szám szerint az ötven százalékát, még az idén megkapják a gazdálkodók – mondta a vidékfejlesztési miniszter. A termelők október 16-tól számíthatnak a kifizetésekre. Fazekas Sándor ismertetése szerint 180 ezer gazdálkodót érint a támogatás, ami nagyjából 124 milliárd forint.
Magyarország – több uniós tagállammal együtt – azért kérte a jövő évi támogatások előlegének idei kifizetését, mert az elmúlt időszakban számos természeti kár nehezítette a gazdálkodók helyzetét, árvíz, belvíz vagy éppen a jégverések.

Fazekas Sándor a tájékoztatón elmondta azt is, hogy ugyancsak október 16-tól megérkezik a különleges tejtámogatás előlege is. Ez a 6,5 milliárd forint a nehéz helyzetben lévő tejágazatnak jelent könnyítés.

A tárcavezető szerint a támogatás előlegének kifizetése a magyar mezőgazdaság jelenlegi helyzetében komoly segítség.








hirdet�s