Hallgat a Szabadság utca, beszél a romatelep

Fényeslitke csendbe burkolózott – ezt láttam, amikor kiértem a községbe. Megöltek egy fiút, a barátját pedig életveszélyesen megsebesítették itt az elmúlt éjjel. Vékony Katalin jegyzete

A kocsma zárva… sejtettem, hogy így lesz. Egyetlen reményem a szemben lévő vegyesboltban volt, hogy megtudjak bármit az előző este történtekről, ám a szemközti kocsma tulajának húga volt az eladó: nem kaptam választ kérdéseimre.

Az utcában nem nagyon akartak nyilatkozni, pedig hallottam messziről: mindenki a vasárnap este történtekről beszélt, amíg oda nem értem. A kamera elnémítja az embereket, így van ez.

Aztán kiderítettem: az elhunyt gyermek édesanyja a Gárdonyi utcában él, azaz a fényeslitkei romatelepen. Kicsit aggódóan nézett rám a bácsi, aki útba igazított, volt valami “biztos, hogy oda akar menni?” a tekintetében, de engem aztán nem tántoríthat el senki – gondoltam.

A romatelepre érve meglepődtem: megtört, ugyanakkor kedves arcok fogadtak, akik el akarták valakinek panaszolni bánatukat. Egymás szavába vágva mesélték: mi történhetett előző éjszaka.

Döbbenet: a magyarok lakta utcában nagyítóval kellett keresni a szem és fültanúkat (holott mindenki a kocsma 50 méteres körzetében lakott), a romatelepen pedig békésen – bár borzasztó szomorúan - mesélő emberekkel találkoztam…

Eszembe jutottak az egyik Szabadság utcában élő, arcát nem vállaló ember szavai: itt a romák is normálisak, még dolgoznak is. Békében élünk egymás mellett. Nem értem, mi történhetett…

Kedves Uram: én sem értem, pedig mindenkit megkérdeztem!

 








hirdet�s