Haladás vs. DVTK – Egyszer Sopronban már sikerült

Akt.:
Ioannidis a legutóbbi fordulóban győztes gólt szerzett
Ioannidis a legutóbbi fordulóban győztes gólt szerzett - © Fotó: Homoky György
Miskolc – Szombaton 15.30-tól Sopronban a Swietelsky Haladás vendége lesz a DVTK NB I-es labdarúgócsapata.

A 14. fordulójához érkezett az élvonalbeli futballbajnokság, melynek keretében a Diósgyőr ,,igaziból” idegenben (nem Debrecenben) lép pályára, a Haladás ideiglenes otthonában, Sopronban. A piros-fehérek már játszottak egy meccset ugyanilyen szereposztásban, akkor, július 29-én a DVTK simán, 3–0-ra verte a vasiakat Sopronban.

– Nehéz megmondani, hogy abból a találkozóból mennyire lehet kiindulni, mert amellett, hogy a csapat változik, változott az edzőjük személye is – mondta Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója. – Azért tudjuk, hogy mi vár ránk, figyeljük az ellenfelek szereplését, persze nagy előny, hogy ott egy pozitív élménnyel gazdagodtunk. De: a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, erősnek érzem magunkat annyira, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Persze érhet bennünket meglepetés a Haladással kapcsolatban, például ha két kapussal állnak ki, azzal újat mutatnának… Remélem azonban, hogy mi mindenre tudunk majd reagálni, bármilyen lépés is legyen az. Le vagyunk edzve megfelelően, jól nézünk ki, bízom abban, hogy az ellenfél részéről kevés lesz a meglepetés.


Ön szerint mi lesz a Haladás - Diósgyőri VTK mérkőzés végeredménye?

View Results

Loading ... Loading ...

A szakvezető a múlt heti debreceni kettős összecsapással kapcsolatban (melyen a DVTK előtt játszott a ,,Hali” a házigazda DVSC-vel), hogy mennyire figyelte a mostani ellenfél játékát, egyáltalán volt-e ideje erre, az alábbiakat válaszolta:

– A stadionban nem sokat láttam a meccsből, nem ültem fel a lelátóra, mert nem kikapcsolódni voltunk ott. De elemeztük azt a mérkőzést, figyeltük, hogy mi történik tőlünk 30-40 méterre, a fal másik oldalán. Akkor csak hallottuk, ám utána láttuk is, hogy miként alakult az a csata. Amit az új edző játszat velük, az egy látványosabb futball – jegyezte meg Bódog Tamás.

Nem félt attól, hogy…

Szóba került a diósgyőriek hétközi balassagyarmati Magyar Kupa meccse is, méghozzá olyan nézőpontból, hogy ezen a mérkőzésen is (miként előtte Veszprémben) a cserék, valamint a jobbára az NB III-as együttesben lévők kaptak lehetőséget. Aminek eredménye nem egy sima 5–0 lett, hanem ,,csak” egy 1–0.

– Azt nem szabad elfelejteni, hogy manapság már az NB III-as csapatoknál is van 4-5 edzés a héten – tette hozzá a DVTK szakmai igazgatója. – Az alapképességek megvannak, ami szintén nem tesz könnyűvé egy ilyen meccset. Csak meg kell nézni a Dunaújvárost… A keretben, aki van, azoknak ilyenkor kutya kötelességük megmutatni: azért vannak itt, velünk, mert képesek arra, hogy egy harmad­osztályú csapatot le tudjunk győzni. A rizikó benne van, hogy borul a papírforma, de ha nem jön ki a képességbeli különbség, akkor van egy kérdőjel, hogy akkor azok, akik éppen nem teljesítettek, minek vannak itt? Mert egy ilyen után jöhet a véres kard, és kiderül: ki az, aki megérdemli, hogy ennél a csapatnál legyen, és ki az, aki nem. Én nem féltem attól, hogy nem azokkal a játékosokkal álltunk ki, mint akikkel a bajnokikon, hanem a padon lévőkkel, vagy akik többet vannak az NB III-as csapatban.

A szakvezető megjegyezte még, a következő ellenfél, a Soroksár már NB II-es, erősebb rivális, mint egy NB III-as gárda, és majd az adott szituáció el fogja dönteni, kire számíthat akkor a tréner. ,,A keret 25. játékosát is majd nyugodt szívvel állítom be a Soroksár ellen…” – nyilatkozta Bódog Tamás.

Játékosszavak

Eperjesi Gábor, a DVTK védője: – Jó lenne tovább haladni azon az úton, amelyen már két mérkőzés óta járunk, illetve ehhez jött még a Magyar Kupa-továbbjutás. Bizakodva várom ezt a meccset, amelyen nagyon szeretnénk megszerezni a három pontot.

– Molnár István –



OTP Bank Liga, 14. forduló:

  • Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Budapest Honvéd 15.30, v.: Vad II
  • Újpest FC-Videoton FC 15.30, v.: Solymosi
  • Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 15.30, v.: Pintér
  • Debreceni VSC-Paksi FC 15.30, v.: Bognár
  • Swietelsky Haladás-Diósgyőri VTK, Sopron 15.30, v.: Karakó
  • Puskás Akadémia FC-Vasas FC 17.45, v.: Farkas Á.

A tabella:

1. Videoton FC 13 8 4 1 27-14 28 pont
2. Ferencvárosi TC 13 7 5 1 27-13 26
3. Debreceni VSC 13 6 4 3 20-10 22
4. Vasas FC 13 6 1 6 19-23 19
5. Budapest Honvéd 13 5 4 4 21-22 19
6. Diósgyőri VTK 13 5 3 5 24-23 18
7. Paksi FC 13 4 6 3 20-20 18
8. Puskás Akadémia 13 4 3 6 17-21 15
9. Újpest FC 13 3 6 4 16-17 15
10. Swietelsky Haladás 13 3 2 8 11-24 11
11. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 13 2 4 7 16-19 10
12. Mezőkövesd Zsóry FC 13 2 4 7 15-27 10


Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Miskolc - A listavezető Videoton az Újpest otthonába látogat a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában. A két csapat a harmadik fordulóban 2-2-es döntetlent játszott Felcsúton úgy, hogy a 86. percig a lila-fehérek 2-0-ra vezettek, azonban a fehérváriak Marko Scepo...

Fotó: ÉM-Archívum
Miskolc - Október 12-tól új ügyvezetője van a DVTK NB I-es labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaságnak. Interjú: Sántha Gergellyel, a DVTK NB I-es labdarúgócsapatát működtető DFC Kft. új ügyvezetőjével. – Gratulálunk! Sántha Gergely: Köszönöm. Mihez is? – Az ügyvezetői kinevezéséhez, ...

Budapest - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága 800 ezer forintra büntette az Újpest FC-t a Ferencváros otthonában lejátszott szombati bajnoki rangadón történtek miatt. Az MLSZ honlapján szerdán nyilvánosságra hozott indoklás szerint a csapat szurkolói pirotechnikai eszközöket ...








hirdet�s