Hajtetoválás is lesz a kupán

Akt.:
Így készül a remekmű – a tavalyi verseny egy pillanata
Így készül a remekmű – a tavalyi verseny egy pillanata
Miskolc – Több mint háromszáz versenyzőt várnak a szépészeti szakmák versenyére.

Már 14. alkalommal rendezi meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) vasárnap (2016.03.06.) a Kézműves Kupát. A nemzetközi meghívásos fodrász, kozmetikus, műkörömdíszítő és -építő bajnokság már évek óta a legtöbb versenyzőt vonzó szakmai esemény országos viszonylatban. A rendezvénynek idén is a Miskolci Városi Szabadidő Központ ad otthont.

A szervezők szerint az eddigi sikerekhez „jelentősen hozzájárult az a támogatás, amelyet a szépség- és egészségiparban érdekelt vállalkozások és azok gazdasági, oktatási, szolgáltató partnerei nyújtottak a rendezvény magas színvonalú lebonyolításához” – erről is szó esett az esemény tegnapi, BOKIK-ban rendezett sajtótájékoztatóján. A nevezések száma a várakozások szerint meghaladja a 300-at és nézőként is több száz látogatóra számítanak. A versennyel egyidőben megrendezett szakmai bemutatók a legújabb ismeretek megszerzésének lehetőségét adják a fodrász, kozmetikus, műkörömdíszítő és -építő szakemberek, tanulók, érdeklődők számára, továbbá a rendezvényt kézműves és szakmai vásár is színesíti.

A legnagyobb

– Nagy öröm számunkra, hogy az ország legnagyobb ilyen típusrendezvényét szervezzük Miskolcon, amelyre az ország minden részéből érkeznek a versenyzők – erről Bihall Tamás, a BOKIK elnöke beszélt. Hozzátette: a szakképzés a következő időszak leghangsúlyosabb feladatai közé tartozik. Egy életszerű szakképzésre van szükség, ezt a cél szolgálja a duális képzés, melynek keretében vállalatok, mesterek, vállalkozások vállalják a tanulók nevelését. Ezzel szerinte az oktatás szereplői is egyetértenek.

– Rengeteg munka, előkészítés kell ahhoz, hogy vasárnap reggelre be legyen rendezve a sportcsarnok – tette hozzá Bihall Tamás.

Madarász István főszervező a verseny menetéről beszélt, amely 8 órakor kezdődik és délután 3-ig folyamatos lesz.

– Új kategóriákat is hirdettünk, így lesz borbélycsata – amelyben a ’60-as, ’70-es évek divatját szeretnénk visszahozni –, valamint hajfonás és hajtetoválás – tudtuk meg.

Az érdeklődők Hajas László mesterfodrásszal is találkozhatnak, ráadásul látható, hallható lesz a Miskolci Illés Emlékzenekar délután három órától és egy olasz cég félórás hajvágó show-ja.

Emlékverseny

A Kézműves Kupa két borsodi kiválóság nevét is őrzi a róluk elnevezett emlékversennyel: Kisgergelyné Tolcsvai Máriáét és Lapis Imréét, akik áldozatos munkával nevelték a szakmai utánpótlást, értek el sikereket, és nagymértékben hozzájárultak a Kézműves Kupa ma már nemzetközi hírnévéhez.

ÉM-JLI








hirdetés