Boldva

2020.03.24. 11:00

Kamerákkal is harcolnának az illegális szemét ellen

A lakosság segítsége nélkül nincs esély felszámolni az illegális hulladékot.

Forrás: Shutterstock/Illusztráció

Kénytelen volt tájékoztatni a lakosságot Boldva település polgármestere a szeméthelyzet kapcsán, ugyanis egyre többeknek szúrja a szemét, és teszik felelőssé az önkormányzatot érte – noha a korlátozott lehetőségeik között is mindent megtesznek az illegális szemetelés ellen.

Feltérképezték

„Nagyon fontosnak tartom a tisztaságot, és a szemét felszámolását a településen, amelyet már a korábbi években is tapasztaltam, amióta Boldváért dolgozom” – mondta lapunknak Szabóné Tóth J. Judit polgármester. „Mindnyájan érzékeljük a faluban és határában kialakult »szemetes« állapotokat, amelyek felszámolása számunkra is elsődleges fontosságot élvez. Az elmúlt évben több alkalommal szerveztünk települési szinten hulladékgyűjtést, amiben azt gondolom, a jelenlegi vezetés is aktívan részt vett. Jómagam koordináltam a TeSzedd! akciót, és ősszel is mindnyájan szedtük a nem általunk eldobált hulladékot” – tette hozzá.

Feltérképezték az érintett helyeket, és kérték a falu lakosságának a segítségét is a szemetelők beazonosításához. Kamerákat szeretnének elhelyezni a település érintett pontjain, de egyelőre pályázati forrást nem kaptak ehhez. Sok, jónak tartott megoldási ötletet is kaptak, azonban a polgármester ezzel kapcsolatban azt kéri, mindenki ellenőrizze a megoldásnak vélt javaslat jogi hátterét.

„Az elmúlt napokban levélben szólítottuk fel azokat a lakosokat, akiknek az udvarán nagyobb mennyiségű hulladék halmozódott fel, annak összegyűjtésére. Önkormányzatunk zsákkal és kesztyűvel hozzájárult ennek a megoldásához, hiszen a vírus elterjedésének megakadályozása mindennél fontosabb. A mai nap három alkalommal gyűjtöttük össze és szállítottuk el az érintett lakosok által zsákba rakott hulladékot.

A sokunk által »nagyállomásként« ismert terület rendezése fontos feladatot jelent. Úgy érzem, egy Boldván áthaladó utas nem az igazi képet kapja településünkről, ha az állomáson áthaladva kinéz az ablakból. Levélben vettük fel a kapcsolatot a MÁV Zrt.-vel, akik nagyon örültek a kezdeményezésnek. Tárgyalásokat folytattunk velük, és folyamatban van egy együttműködési megállapodás megkötése. Az elmúlt napokban elszállították a hulladékot, és ha a körülmények lehetővé teszik, április végére lebontják a veszélyes állapotban lévő épületet. A jövő évben kialakításra kerül egy, az utasok számára méltó körülményeket biztosító, fákkal, bokrokkal és virágokkal övezett várakozóhely, kamera kerül kihelyezésre a további engedély nélküli hulladéklerakás megelőzése érdekében. Fogadóórán felmerült az alsó-boldvai megálló oldalfalának kialakítása, ami rövidesen megvalósításra kerül” – tájékoztatott a megtett lépésekről a polgármester.

Hozzátette: a mostani válsághelyzet félbeszakít sok elkezdett, de be nem fejezett munkálatot. Az első azonban mindenki egészsége, és az, hogy együtt maradjanak, legyenek túl a nehézségeken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában