Hajléktalanok vették birtokba

Hajléktalanok vették birtokba
Patkány, bitófa, hajléktalanok. Nem valamilyen városszéli nyomornegyed, hanem a belváros tartozékai ezek – a Hatvan utca 33. szám alatti ingatlan állapotára egy olvasó hívta fel a figyelmet.

– Ez az épület egy ideje lakatlanul áll – mondta –, az ott lakókat ugyanis kiköltöztették. Az épületet üresen hagyták, és feltüntették rajta, hogy baleset-és életveszélyes.

A lakások ajtajait, ablakait ugyan befalazták (amit azóta persze már kibontott valaki), de a kapubejáró nyitottan maradt – nem okozott ondot, hogy az ingatlanba hajléktalanok költözzenek be. A kapu alatti akna fedelét valaki kartonpapírra cserélte, augusztus 18-a reggelére pedig egy bitófa került az udvarra. A helyzetről a Cívis Ház Rt. értesült, ám jelentős változás egyelőre nem történt.

Gyakran előfordul…

A Cívis Ház Rt. házkezelői folyamatosan ellenőrzik az ingatlant, azonban gyakran előfordul, hogy a befalazott nyílászárókat kibontják és hajléktalanok költöznek be – reagált megkeresésünkre az rt. illetékese. Azt is leszögezte, hogy a telek és az épület állandó őrzését nem tudják megoldani, ez közbiztonsági probléma is – így a rendőrséggel veszik fel a kapcsolatot. Az ingatlanra kért bontási engedély folyamatban van, s amint ez jogerős lesz, a tarolás azonnal megindul.








hirdet�s