Hajdúdorogi az év legjobb suliújsága

By Mosolygó Marietta
Hajdúdorogi az év legjobb suliújsága
Hajdúdorog – Éppen 12 éve jelent meg először, a Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény mára már negyedik írónemzedéket koptató iskolaújsága, a Szófacsaró.

A médium szerkesztői nem kisebb elismerést mondhatnak magukénak, mint az év diáklapja cím. Ennek apropóján ültünk le beszélgetni az ifjú publicistákkal és a lap megálmodójával, főszerkesztőjével Sólyomné Kulin Zsuzsannával. A tanárnő lelkesen ragadta magához a szót, hogy meséljen közös sikereikről, terveikről. 

Mesélj a fesztiválról!
A DUE Médiahálózat Országos Ifjúsági Sajtófesztiválja minden évben májusban kerül megrendezésre. Azokat a médiumokat részesítik előnyben, melyben iskolai, és iskolán kívüli témák egyaránt megjelennek, cikkei műfaji sokszínűségről árulkodnak. A fizikai megjelenésnél a designt és a logikus szerkesztést, tördelést pontozták. Évek óta nevezünk Szófacsaróval, és a 12 év alatt ez a kilencedik országos elismerésünk. Volt már egyéni díjazottunk, és évekkel ezelőtt hoztunk már el 2. és 3. helyet is.

Hogy éreztétek magatokat a rendezvényen? 
Igazi élmény volt mindannyiunknak! Bizonyára sokáig fogjuk emlegetni azt a pillanatot, amikor a színpadra szólították a csapatunkat. Olyan hírességekkel találkozhattunk és beszélgethettünk, mint Vujity Tvrtko, Erős Antónia, Rudolf Péter, Novodomszky Éva, Süveges Gergő és Rákóczi Feri. Szórakoztatásunkról Vastag Csaba, Csikó Szabolcs, és profi táncosok gondoskodtak.

Mit jelent nektek ez a cím?
Leírhatatlan büszkeséggel tölt el minket, hiszen több száz diáklap közül kiválasztották a mórásokét. Ez a legrangosabb eredmény, amelyet a diákmédiában el lehet érni.

Kérlek, mutasd be a szerkesztőségedet!
Íme az én fantasztikus leányaim: Török Regina, Torbik Dominika, Daru Tímea, Megyesi Elizabet, Körtefái Dóra, Bódi Enikő, Posta Dóra. Ők heten alkotják a magot, azt az állandó szerkesztői gárdát, akikre negyedik osztályos koruktól támaszkodhatok, és elsősorban nekik köszönhető a rangos elismerés.

Hogyan születik meg egy–egy szám?
Először összeül a csapat, megbeszélik az ötleteiket, előkerül az iskola havi programértékelése, és én is teszek javaslatokat. A témákat az érdeklődésnek megfelelően osztjuk ki, de vannak, akik kiemelkednek bizonyos műfajokban. Dominika az interjúk virtuóza, míg például Liza a tárca jellegű elmélkedésekben jeleskedik. Fényképezővel és diktafonnal felszerelve útnak indítom őket, majd a cikkeket e-mailben küldik át. Olyan is előfordul, hogy ugyanazon téma több lánynak is felkelti az érdeklődését, ekkor a leadott cikkekből szemezgetünk és hozzuk össze azt, amelyik végül nyomtatásra kerül. Amint a tartalom összeállt, válogatok és tördelek, ezt követően lehet sokszorosítani, tűzni. A kész újságot a szünetekben, a folyosókon áruljuk 100 forintos egységáron, de az értékesítést az iskolán kívül is megszerveztük, kapható a büfében és a papírboltokban is.

Mások is írhatnak a lapba?
Természetesen bárki bekapcsolódhat hozzánk, akinek épp van egy jó ötlete, vagy csak érdeklődik az újságírói munka iránt. Senkit sem zárunk ki, legyen az alsós, felsős, szülő vagy pedagógus.

Van valami általános elvárásod a cikkekkel kapcsolatban?
Legyen aktuális a téma, és kreativitás, frappáns gondolatok jellemezzék. Rövid, tömör írásokat várok jól sikerült képekkel.

Mit változott az évek során?
Kezdetben a szöveget mechanikus írógéppel készítettem, saját kézzel rajzoltam, ragasztottam. Egykor teljesen fekete fehér volt, ma már törekszünk arra, hogy a borító és a középső oldal színes legyen. Ezen kívül a terjedelem is legalább duplája a kezdeti verziónak. A munka kezdetén mindig úgy néz ki, hogy nem is jön össze a 24 oldal, de végül alig sikerül mindent belesűríteni.

Milyen rendszerességgel jelentek meg?
Évente öt számot adunk ki a beiskolázási számmal együtt. Ezt rendszerint eljuttatjuk minden beiskolázás előtt álló gyermek szüleinek, amolyan iskolacsalogató gyanánt.

Melyik szám jelenti a legnagyobb kihívást?
A tavaszi számot a legnehezebb megtölteni tartalommal. A lányok nagyon aktívak, rengeteg versenyen, koncerten és rendezvényeken vesznek részt ebben az időszakban, ezért kevés a szabadidejük. Ebbe a számba bele kell sűríteni a versenyeredményeket, fényképet készíteni a díjazottakról, a nyári programajánlókról nem is beszélve.

Van kedvenc rovatotok?
A szórakoztató rovatot szeretjük leginkább összeállítani, de nagyon népszerű a közvélemény kutatás is. Ekkor szóba kell elegyedniük az iskola dolgozóival és diákjaival, feljegyezni véleményüket, strigulázni, és grafikont szerkeszteni. Az eredményeket nagyon élvezetes összehasonlítani, ám a munka legkedvesebb része kétség kívül az elkészült újság tűzése és csomagolása. Ha megvan a produktum, az jó érzéssel tölt el mindenkit. Gyakran alig tudják kivárni a fénymásolást, mindannyian felkapnak egy példányt és átfutják az egészet, keresik saját írásaikat.

Miből finanszírozzátok az újság elkészítését?
A lapot az intézmény költségén állítjuk elő. Az iskolában sokszorosítjuk, tűzzük. Az előző szám bevételéből mindig vásárolunk valamilyen apróságot, melyet a következő laphoz adhatunk ajándékba. Általában 120 példányt nyomtatunk, de ha csábító a meglepetés, akkor többet is el tudunk adni. A kis kedvcsinálónak és a nyereményjátéknak az a szerepe, hogy minél több diákhoz jussunk el, és rajtuk keresztül a szülőket is elérjük. A leghűségesebb rejtvényfejtők között év végén egy nagyobb tárgynyereményt sorsolunk ki.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
Ezt a szintet, színvonalat szeretnénk fenntartani. A lányok egy év múlva végeznek, de már szervezem az utánpótlást a géniusz program keretén belül. Jelenleg 17 médiaszakkörössel dolgozom együtt, velük még elsősorban tehetséggondozás, képességfejlesztés folyik. Az óra nagyon népszerű, egyre több az érdeklődő a játékos feladatoknak köszönhetően. Most azon dolgozunk, hogy intézmény megújult honlapjára felkerüljenek az aktuális lapszámok.

– Mosolygó Marietta, www.hajdudorog.hu –








hirdet�s