Hajdú-Bihar

2013.01.28. 13:25

2014 tavaszára több új csatorna készülhet el

Hajdúböszörmény - A projekt keretében összesen 4,554 km vízelvezető árok, csatorna épül.

Hajdúböszörmény - A projekt keretében összesen 4,554 km vízelvezető árok, csatorna épül.A város belterületi csapadékvíz-elvezetésének fejlesztésére 2012 nyarán közel 260 millió forint támogatást nyert. A több, mint 28 milliós önerő csökkentése érdekében benyújtott pályázata is nyert, ezért annak 60 százalékát a Belügyminisztérium hozzátette.

Mint azt Kiss Attila polgármester hétfői sajtótájékoztatóján kiemelte, a jelenlegi csapadékvízelvezető rendszer nem képes a megnövekedett vízmennyiség megfelelő kezelésére, és elvezetésére, ami nemcsak a belterületi létesítményeket veszélyezteti, rontja az életminőséget, hanem jelentős anyagi károkat is eredményez, amely az önkormányzat, a lakosságot, illetve az érintett vállalkozásokat egyaránt terheli.

A pályázat alapját a vízgyűjtő gerinccsatornák megvalósítása adja, így lehetővé válik az önkormányzat számára a későbbiekben saját erőből további csatornaszakaszokat kiépíteni - lényegesen kevesebb költséggel. A városvezető elmondta, hogy a munkálatokkal 326 hektár területet védenek meg a további belvízkártól, a város jelentős részének vízelvezetési problémája megoldódik. A kivitelezési munkák várhatóan 2013 tavaszán kezdődhetnek meg.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!