Hajdú-Bihar

2011.07.27. 19:44

Fák tucatjai estek áldozatul az építésnek Hajdúböszörményben

Hajdúböszörmény - Mező Imre szerint fontos, hogy a kivágottak helyére újakat telepítsenek.

Hajdúböszörmény - Mező Imre szerint fontos, hogy a kivágottak helyére újakat telepítsenek.

Négy kilométer kerékpárutat és 1340 méter gyűjtőút-hálózatot újítanak fel Hajdúböszörményben. A fejlesztésre 2009-ben nyert pályázatot a hajdúsági város, a munka már zajlik. Befejezése után az önkormányzatnak 7200 négyzetméternyi leromlott állapotú zöldterületet kell helyreállítania. Ez magába foglalja a füvesítést, 110 fa, illetve bokor-és cserje ültetését, ugyanis az útépítés során jelentősen csökkent az Újvárosi utca faállománya, de máris pótolják a hiányt.

Fák bánják az új kerékpárutat Hajdúböszörményben

Kattintson a képre és nézze meg a Hajdúböszörményben készült fotóinkat!

A II. Rákóczi Ferenc utcát érintő teljes szélességű útfelújítás és az E-ON Zrt. által végzett közvilágítási hálózat felújítása miatt szintén sok fát vágnak ki. Mező Imre, a városgazdálkodás ügyintézője elmondta, hogy a 2010-es évben romboló vihar után megállapították, hogy a fák nagy részét muszáj kivágni. Fontos, hogy a helyükre újakat telepítsenek, de azok a túlnövekedésükkel ne veszélyeztessék a környező ingatlanokat, illetve rövid időn belül egységes fasort alkossanak. A munkálatok előreláthatólag szeptember elejére befejeződnek.

HBN, K.AL.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!