Hagyományok ápolására is nevelik az ifjúságot Tiszapalkonyán

Százféle édességet kóstolhattak Tiszapalkonyán
Százféle édességet kóstolhattak Tiszapalkonyán - © Fotó: SFL
Tiszapalkonya – Óvodások voltak a legfiatalabb versenyzők azon a húsvéti süteménysütő versenyen, amit nyolcadik éve tartanak meg Tiszapalkonyán.

Természetesen a kicsik szülői, nagyszülői segítséggel készítettek finomságokat, és ők képezték a benevezetteknek a kisebb hányadát, a prímet a felnőttek vitték. Ennek kapcsán jegyezte meg Koncz Ferenc országgyűlési képviselő köszöntőjében, hogy nagy megbecsülést érdemelnek a helyiek, ha már ilyen fiatal korban és ily módon igyekeznek megismertetni a hagyományok bármely ágát az ifjúsággal.

A programon mintegy száz édesség került a hozzáértő zsűri, illetve a lakosság elé, ugyanis a díjazásnál figyelembe vették mindenkinek a véleményét.

Több településről

Mint azt Velenszkiné Koleszár Mária alpolgármester, a rendezvény főszervezője elmondta, nemcsak helyi, de mezőcsáti, tiszaújvárosi, kesznyéteni, oszlári, hejőkürti, geleji, sajószögedi, tiszacsegei, görbeházai édességeket is kóstolhattak a megjelentek. A sütemények kizárólagosan házi készítésűek lehettek, cukrászáruk nem nevezhettek. Az eseményen – amelyet mások mellett megtisztelt jelenlétével Lukács Irén, a Tiszaújvárosi Járási Hivatal vezetője és Lasztóczi László Attila tiszapalkonyai polgármester – helyi óvodások és iskolások adtak szórakoztató kultúrműsort.

ÉM-SFL