Hagyománnyá vált a Radvánszky-nap Sajókazán

Sajókaza – Fontos a gyökerek ápolása, hiszen múltunk határozza meg jelenünket és ez a jövőnk záloga. Ez a mottó vezérelte a sajókazai Radvánszky Béla Kultúrház vezetőségét, amikor tizenöt évvel ezelőtt felvetődött a névadó báró születésnapja alkalmából a Radvánszky-nap megtartása, amely azóta hagyománnyá vált – adta hírül az opont.

Az eltelt másfél évtized során az érdeklődők sokrétű előadást hallhattak a Radvánszky család életéről és koráról. Minden év március elején megtelik a Radvánszky-kastély „bálterme”, hogy méltó ünnepség keretében emlékezzenek a kazai „tudós” báróra. Idén a jubileumi rendezvényt március 5-re szervezték.

A résztvevők bepillantást nyerhettek az 1800-as évek öltözködési szokásaiba. Szentesi Réka divattörténész, a MODART oktatási igazgatója a 19. század történelmén keresztül szemléltette a főként nemesi és polgári viseletkultúra állomásait. A résztvevők a Flac­h Antal Trió produkciójában a csembalón és hegedűn előadott reneszánsz zene hangulatát élvezhették. A program végső momentumaként a falu polgármestere, Stefán László köszöntötte a megjelenteket, felvázolva a kastély felújításának stádiumait, majd ünnepélyesen megnyitotta a Praktika Kézműves Klub kiállítását. Idén is nagy sikert arattak a klub asszonyainak patchwork munkái, valamint hagyományaikat követő hímzései.

ÉM