Ha van „jelentős bevétele”: fizet

Akt.:
Miskolci Nemzeti Színház
Miskolci Nemzeti Színház
Miskolc –  A miskolci színházat kivéve csökkent a gazdasági társasággá alakult helyi kulturális, művészeti intézmények önkormányzati támogatása. Ez derült ki az Észak-Magyarország kérdéseire adott válaszokból.

Mint megírtuk: száz és félmillió forintot és az ezt terhelő forgalmi adó éves bérleti díjat kellene fizetnie a Miskolci Nemzeti Színházat üzemeltető nonprofit gazdasági társaságnak a színházi épületek egy évi használatáért, a megyeszékhely ingatlanhasznosító cége részére. A városháza erről szóló javaslatát május 17-i ülésén tárgyalja a miskolci közgyűlés.

Eddig nem, most igen

A városháza tervéről beszámolva arról is hírt adtunk: információink szerint a kulturális-művészeti intézmények közül a miskolci szimfonikusokat és a bábszínházat is érinti ez az intézkedés (előbbit évi 30 millió és áfa, utóbbit évi 10 millió forint és áfa összegben). Eddig bérleti díjat egyik intézményétől sem kért az önkormányzat. A városháza a változást gazdálkodási ügyként kezeli, így arra a május 17-én, a színház esetében eldöntendő javaslat kapcsán sem térnek ki, hogy milyen hatása lesz ennek az érintett intézmény szolgáltatásainak mennyiségére, minőségére. Ennek vizsgálata egyébként azért lenne indokolt, mert amikor a miskolci városháza azt javasolta a közgyűlésnek, hogy alakítsák nonprofit gazdasági társaságokká az addig költségvetési intézményként működő kulturális, művészeti, közművelődési intézményeket, dr. Kriza Ákos polgármester sajtótájékoztatón arról beszélt: kizárólagos tulajdonosuk marad az önkormányzat, és az átalakított intézmények feladatait meg kell őrizni, a kötelező önkormányzati feladatokat meg kell tartani, sőt bővíteni kell. Ehhez a város továbbra is biztosítja a forrásokat, lehetőséget adva, hogy piaci tevékenységből is kiegészíthessék bevételeiket – mondta tavaly, év végén.

„Értékbecslés alapján”

A kérdéseinkre adott városházi válaszokból most az derült ki: azon gazdasági társaságokat kötelezik bérleti díj fizetésére, amelyek jelentős saját bevételi forrással rendelkeznek (ez a magyarázata, hogy például a galériának, vagy a könyvtárnak nem kell fizetnie a város ingatlangazdálkodó cége számára). A díj mértékének megállapítására vonatkozó: „a MIK Zrt. által az éves bérleti díjra vonatkozóan készített értékbecslés alapján történt a bérleti díj összegének meghatározása. A díjkalkuláció minden esetben szakmai kalkuláció, amely számol például az ingatlan elhelyezkedésével, nagyságával, állagával, funkciójával és ez alapján határoz meg díjat, ami megfelel az ingatlanos bérleti díjmegállapítás szakmai követelményeinek.”

Hogyan tartható be a polgármester fentebb már idézett, a közönségnek több szolgáltatást kilátásba helyező ígérete? – kérdeztük. A városháza gazdálkodási főosztálya erre így reagált: a kulturális gazdasági társaságok pályázati és áfa-visszaigénylési lehetőségei kedvezőbbek. A bérleti díj fizetésére kötelezett társaságok esetében 2012-ben az önkormányzati támogatás összege növekedett (például a Miskolci Nemzeti Színház esetében), illetve kis mértékben csökkent 2011. évhez képest. A támogatás összegének csökkentése differenciáltan történt, figyelembe véve a gazdasági társaságok saját bevételeit, elérhető költségcsökkentési lehetőségeit. Megtudtuk még: a Miskolci Nemzeti Színház 2011-es eredeti önkormányzati támogatása 778.306 000 forint, a 2012-es eredeti intézményi és Nonprofit Kft-nek nyújtandó támogatása: 883.754 000 forint. Vagyis az előző évhez képest a támogatás összege 105.448 000 forinttal növekedett.

A vízért is többet kérhetnek

Információink szerint egyébként nemcsak a bérleti díj az eddig nem kalkulált plusz kiadás, de a vízért is többet kérhetnek az átalakított intézményektől. Az intézményi (köbméterenként 474,60 forintos) tarifa csak a költségvetési intézményeket illeti meg, az egyéb kategóriába tartozó vállalkozásoknak 535,80-at kell fizetniük köbméterenként. Hogy alkalmazzák-e a többlettel járó díjtételeket – erről még várjuk Pásztor Imre Holding-szóvivő válaszát.

Az Észak-Magyarországnak egyébként korábban úgy nyilatkozott Kiss Csaba, a színházat működtető gazdasági társaság igazgatója, hogy a bérleti díj befizetése nem érinti a művészeti programjukat, nem kell majd kevesebb előadást tartaniuk. A Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatója, Szabó Péter kérdéseinkre válaszolva azt valószínűsítette, azon a kiadásaikat csökkentik, melyeket a közönség közvetlenül nem érez meg, például kevesebbet költenek majd hangszervásárlásra, kottatár bővítésre.

Szabó Attila, a bábszínházat működtető nonprofit gazdasági társaság ügyvezetője lapunknak arról beszélt: várhatóan év végére válik esedékessé a kifizetés.

ÉM-BA

 Színházi bérleti díj: Miskolc nem úttörő

Mint megtudtuk: Miskolc nem úttörő abban, hogy bérleti díjat szed saját tulajdonú vállalkozásaitól: a főváros már a 2011-es költségvetésében úgy állapította meg a teátrumok támogatását, hogy az általuk fizetendő bérleti díjjal számoltak. A fővárosi közgyűlés a József Attila Színház esetében a szerződés tárgyát képező ingatlanok havi bérleti díját összesen 6.028.417, a Madách Színház esetében 19.669.767, a Mikroszkóp Színpad esetében 1.456.750, az Örkény István Színház számára 3.898.333, a Trafó Kortárs Művészetek Háza számára 186.142, a Szabad Tér Színház számára 1.586.708, a Centrál Színház számára 6.597.333, az Új Színház számára 4.007.250, a Thália Színház számára 11.360.900, a Budapest Bábszínház esetében 599.890, a Katona József Színház esetében 7.312.000, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház esetében 1.796.104, a Radnóti Miklós Színház esetében 2.339.083, a Vígszínház esetében 26.923.767 forint plusz áfa összegben határozta meg. 

(Forrás: Népszava Online) 


Előzmények:

Helypénz: fizetésre kötelezve

Miskolc – Százmilliós bérleti díjat kérne a saját színháztól a miskolci önkormányzat.

Százmilliós bérleti díjat kérne a színháztól az önkormányzat

Miskolc – Száz és félmillió forintot és az ezt terhelő forgalmi adó bérleti díjat kellene fizetnie a Miskolci Nemzeti Színházat üzemeltető nonprofit gazdasági társaságnak a színházi épületek egy évi használatáért, a megyeszékhely ingatlanhasznosító cége részére.








hirdet�s