Ha tudná, hogy mindjárt elesik, leülne időben

Akt.:
Szirbik Bernadett
Szirbik Bernadett - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Elvágyódás és visszatérés. Párhuzamok a színész élete és a szerepe között. Interjú: Szirbik Bernadett színművésszel.

Olga reményt ad a többieknek. Csendesebben fogadja a változásokat, mint ahogyan én tenném az ő helyében – ezt Szirbik Bernadett mondja, összevetve saját személyiségét és az általa megformált szerep karakterét. Ő játssza Olgát Csehov Három nővér című színművének miskolci, Rusznyák Gábor rendezte előadásában.

Arról beszélt a Csehov-színműbeli szerepe kapcsán: „rájöttem, hogy én is Olga vagyok egy csomó helyzetben”. Miben ér össze a saját élete a szerepével?

Beszélgettünk erről a nővéremmel. A premier óta nem látta az előadást, és most megnézte megint. Mindannyiunkban van mindhárom nővérből, csak van egy domináns. Azt mondta: az ő sorsa Másáé, én pedig Olga vagyok. Nem a személyiségem, hanem az élethelyzetem miatt. Sok mindenben ott tartok, ahol Olga: egyedül élek, érzem a kort, vannak álmaim. Mondjuk én teszek is érte, hogy ezek ne csak álmok maradjanak.

Az előadás miatt jött rá a hasonlóságokra, vagy rájött a hasonlóságokra, és ennek megfelelően formálta személyesre a szerepét?

Tartottak a próbák, elképzeltem a darabbeli helyzeteket, kerestem a párhuzamokat Olga sorsa és az én életem között – ezek tehetik hitelesebbé Olga megformálását. Így született a felismerés.

Milyen érzés volt először arra gondolnia, hogy a saját életének is van „olgasága”?

A felismerés pillanatára nem emlékszem. Ez folyamat, egy összetett és nehéz darabból készülő előadás megszületésének a része.

Olyasmi ez, ami hosszú távon befolyásolhatja az életét?

Folyamatosan elemzem magam. A mindennapi életben praktikus és kreatív vagyok, szeretem megoldani a problémákat. Abban viszont olykor lúzernek érzem magam, ahogyan a saját életemet kellene élnem. Hiszek magamban, de nagyon fontos számomra a megerősítés, a dicséret – világ életemben ilyen voltam. Ha ezt megkapom, olyan leszek, mint egy motor. De könnyen ledönt a negatív erő, a közöny. És persze hogy mit viszek be ebből a színpadra, az másik kérdés. Mégiscsak a személyiségemmel játszom minden este. A saját életem és a szerepem közötti párhuzam keresése kikerülhetetlen – ebből tudok meríteni.

Olga megszólalásai keretezik a Három nővértörténetét: az elején a remény hangján, hogy visszatérhetnek Moszkvába, a végén annak az elfogadásával, hogy ez nem így lesz. Erre is illik a kifejezés, hogy lúzerség?

Olga reményt ad a többieknek. Csendesebben fogadja a változásokat, mint ahogyan én tenném az ő helyében – például, ahogyan Natasa kitúrja a Prozorovokat a saját életükből. Én nem tudnék hallgatni. De Olgát el kell fogadnom olyannak, amilyen. Az ő nyakába szakadt a család egyben tartásának minden terhe, amikor a papa meghalt.

De nem tud megfelelni az elvárásoknak, ehhez nem elég a legidősebb testvér komolysága, felelősségérzete. Semmi sem sikerül, semmihez nincs elég erő: elutazáshoz, boldogsághoz.

A látszatot tartani kell. Jó neveltetésű család, szigorú elvekkel. Versinyin fel is csattan: hogyan panaszkodhatnak, ha több ilyen ember lenne, minden megváltozna a világban. Olgában is erős a késztetés a megfelelésre: értelmiségi család értelmiségi gyermekei. Olga olyan ember, aki feláldozza magát, a fiatalságát, mindenét azért, hogy a Prozorov család a külső megítélés szerinti normális család legyen.

Értelmes-e Olga áldozata, ha csak a látszatért dolgozik?

Vannak ilyen típusú emberek – igen, a látszatért dolgozik, de az ember ezt előre nem tudhatja. Benne van valamiben, amiben hisz, és az áldozata lesz. Ha tudná, hogy mindjárt elesik, leülne időben.

Elég erős jelek utalnak rá, hogy nem jó úton jár a Prozorov család.

Ez a Három nővér tragédiája.

A Három nővért bárhol, bármilyen előadásban a beteljesületlen elvágyódás drámájaként nézhetjük. Ebben a miskolci előadásban kiírják a vidéki település nevét, ahonnan a Prozorovoknak nincs menekvésük, ez itt: Miskolc. Ez másféle nézői élmény, jogos a kérdés akár saját magamhoz: van-e mire maradnom ebben a városban, ahol ennyire szomorú a jelen, mint Csehovnál. A földrajzi-mentális azonosítás könnyebbé teszi, vagy megnehezíti színészként a dolgát?

Én miskolci vagyok, sokszor követtem el mindent azért, hogy elmenjek innen, de mindig visszasodort az élet. Nem volt és nincs rossz dolgom itt, és nincs okom rá, hogy felégessem magam mögött ezt az itteni életet. Ide kötnek a gyökereim, feltölt a környezet, még ha a város nekem néha kevés, és lassú is. Ha nem miskolci színészként játszanék a miskolci színházban egy olyan darabban, amelyikben kiírják a pályaudvarra, hogy Miskolc, másként éreznék.

Elvágyódás és elvágyódás között is van különbség?

Szerintem igen. Van.

Látom a játékán, közös, vagy nem közös a sorsuk, de érzelmileg érintett: egyszerűen szereti ezt az Olgát.

Nagyon. De közben mindig van bennem egy ilyen „huh”. Nagyon nehéz elkezdeni ezt a darabot. Állok a színpad szélén, az igazságkockán, a háttérben történnek dolgok, és tudok-e olyan szuggesztíven megszólalni, hogy engem figyeljenek. Sikerül. Persze lehet, hogy csak túlmisztifikálom. És igazából csak csinálni kell. Mert ez csak: játék.

téknak elég komoly.

Komoly játék. Kérdés: mennyire halok bele. Ebbe a darabba bele szoktam. Jó érzésű fáradtság ez. De mégiscsak: színjáték.

ÉM-BA


Anton Pavlovics Csehov: Három nővér

A Miskolci Nemzeti Színház előadása, Rusznyák Gábor rendezésében
Legközelebb: március 14-én és április 2-án, este 7 órakor