Ha sötétedik? Akkor irány a galéria, vár a Vasfű!

Ha sötétedés után a Miskolci Galéria kertjébe térünk be az operafesztivál idején, akkor minden este videófilmeket nézhetünk. Illetve nem is filmek ezek, hanem álló mozgóképek…

Ha sötétedés után a Miskolci Galéria kertjébe térünk be az operafesztivál idején, akkor minden este videófilmeket nézhetünk. Illetve nem is filmek ezek, hanem álló mozgóképek, (pillanatképek) amely alatt lehet beszélgetni, iszogatni, vagy akár csak ücsörögni: a kép a fontos, nem annyira a szöveg. Hogy hová is csöppenünk ezeken az estéken? Vasfű, ez a címe a kortárs videóeseménynek, a budapesti Műcsarnok Na mi van című művészeti fesztiválja részeként jött létre.

– Budapesten kívül mi vagyunk az egyetlen intézmény, ahol kiállítást láthatnak e fesztivál keretein belül az érdeklődők. Mi sem hagyományos tárlatot vállaltunk fel, hanem olyat, amely az állóképek helyett álló mozgóképeket mutat be – mondta Bán András, a Miskolci Galéria igazgatója. – A Műcsarnok örült is az ötletnek, hiszen a kortárs művészeten belül egyre nagyobb tért hódít a mozgókép.

Három összeállítás

A Vasfű címet egyébként Varga Éva hasonló nevű szobra ihlette. (A szobrász művét fel szeretné a galéria állíttatni ősszel a kertjében.) A vetítéseken egyébként minden nap egy-egy 50 perces összeállítás látható majd, ez viszont többször, egymás után. Három filmcsokor készült el, ezeket június 11 és 20 között vetítik.
– 20-25 művész munkáiból válogattunk, átlagosan kettőt- hármat – folytatta Bán András. – Az összeállításokba kerültek 6-8 perces művek, félperces kisjelenetek, de a tipikus a 3 perces videó.
Bán András kiemelte néhány művész nevét, akiknek miskolci kötődésük is van: Csontó Lajosét, Eikéét, Keserue Zsoltét, KisPál Szabolcsét és Szabó Ádámét.

Álló mozgókép

Mi ez? Fából vaskarika? Ez vetődött fel bennünk, amikor hallottuk, álló mozgóképek láthatók majd a galéria kertjében. A magyarázat a művészeknek írt felkérőlevélben olvasható: “A Vasfű képzőművészek videómunkáit kívánja bemutatni szerkesztett, tematikus blokkokban. Elsősorban olyan videómunkák közül válogatunk, amelyeket a képiség mai helyzete, működésmódja érdekel, amelyek számára fontos a befogadó megváltozott tekintete. A munkák kiválogatása során figyelembe kívánjuk venni a nézői helyzetet, a kertben üldögélők kötetlen, nem kiállítótermi magatartását; továbbá azt, hogy a helyszínből adódóan kevéssé érvényesülnek a narratív és/ vagy a beszédre, hangeffektusokra épülő munkák.”

A művészek
Baglyas Erika, Bukta Imre, Csontó Lajos, Eike, Esterházy Marcell, Fodor János, Follárd Barbara, Gyenis Tibor, Keserue Zsolt, KissPál Szabolcs, Kocsis Csaba , Komoróczky Tamás, Koronczi Endre, Kristóf Krisztián, Lévay Jenő, Lovas Ilona, Orbán György, Pacsika Rudolf, Katarina Sevic, Sugár János , Surányi Miklós, Szabó Ádám, Szirtes János, Varga Rita, Vásárhelyi Zsolt








hirdet�s