Ha ősz, akkor itt a nagyszüret Tokaj-Hegyalján

Akt.:
Szüret Tokaj-Hegyalján (illusztráció)
Szüret Tokaj-Hegyalján (illusztráció) - © Fotó: ÉM
Tokaj – Jó termés ígérkezik Tokaj-­­Hegyalján, az aszúsodás is megindult.

Tavasztól őszig, aztán meg ősztől tavaszig Tokaj-Hegyalján több ezer ember szinte minden figyelme a szőlőre esik, a méltán kiváló és világhírű boroknak alapanyagot adó gyümölcs sokak megélhetését biztosítja jó termés esetén.

Az eddigiek alapján egy nagyon jó évjáratra lehet számítani 2018-ban.” Dr. Molnár Péter

A nagyszüretben

Márpedig idén minden esély megvan a jó termésre, hiszen a természet folyamatosan korábbi érésre csábította a szőlőt is. Tavasszal korán véget ért a vegetációs időszak, és miután nem jöttek a tavaszi fagyok, ezért hamar megindult a keringés, korábban történt a virágzás is.

A szőlő folyamatosan 2-3 héttel előrébb járt az érési folyamatban a megszokottnál és a meleg nyár csak előrevetítette a korai szüret megkezdését. Augusztus második felében meg is kezdték a korai fajták szedését és a tokaji nagyszüret is előrébb jött.

– Valóban, már tart a hagyományos nagyszüret – mondja dr. Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke. – Az egész borvidéken szedik a furmintot, és az időjárás-előrejelzések azt vetítik elő, hogy az elkövetkező időszakban egy nyugodt, folyamatos szüret várható az egész borvidéken.

Elindult az aszúsodás

Sokan tartottak attól, hogy a szeptemberben is tomboló nyár nem kedvez az aszúsodás beindulásának.

– Az igaz, hogy az aszúsodáshoz az kell, hogy a hajnalok hűvösek és párásak legyenek, a nappalok pedig kellemesen melegek – mondja a hegyközségi tanács elnöke. – A botrytis cinerea csak ekkor tud a megrepedt szőlőszemek résein bejutni a gyümölcsbe és megkezdeni azt a folyamatot, amelynek a végén a gomba elpusztul és marad az aszúszem. Az idén nagyon jó állapotban vannak a szőlők, magas a mustfok is, ezért az aszúból is jó évjáratra lehet számítani. Az elmúlt napokban megérkezett az ősz a borvidékre, van csapadék, a nappalok enyhébbek, de nem hidegek, a hajnalok hűvösek és párásak, ezért meg is indult az aszúképződés. Mint ahogy a szőlő érése, így az aszúsodás is dűlőfüggő, az alacsonyabban fekvő területek, a Bodroghoz közeli területek, ahol jelentősebb a hajnali páraképződés, az aszúsodásnál előnybe juthatnak. Mindenhol folyamatosan szedik az aszút, több borászat is bejelentette már, hogy felvásárolja az aszútermést.

Érdeklődtünk arról is, milyen termést produkál idén Tokaj-Hegyalja.

– Nagyon óvatos vagyok ilyenkor, mert ez egy soktényezős egyenlet. Rengeteg múlik az időjáráson és azon is, egy adott területen a gazdák meddig hagyják kint a szőlőt. Ha kivárják az aszúsodást, akkor sokáig kell kint hagyni a termést, de ha hirtelen jön egy kellemetlen időjárás, akkor hirtelen kell elindulni szüretelni. Hetekig is eltarthat még a hegyaljai szüret, ezért felelőtlenség lenne kijelenteni, hogy hány mázsa szőlő és aszú termett az idén, de az eddigiek alapján egy nagyon jó évjáratra lehet számítani 2018-ban – mondta dr. Molnár Péter.

ÉM-BG


Szikrázó napsütés és szüreti hangulat volt Tokajban
Tokaj - Idén is több ezren voltak kíváncsiak a hagyományosan október első hétvégéjén tartandó Szüreti Napokra Tokajban. A ma már fesztivállá nőtt programot az 1930-as évek óta megtartják. Bor és gasztronómia Tokajban rendszeresen sok a turista, ami hatványozottan igaz a városi rendezvények idején....

Kevin Valencia
Tokaj - Újabb „csereborász” érkezett a kaliforniai testvérvárosból. Kevin Valencia a Hétszőlőnél Zrt.-nél dolgozik a szüret alatt a Tokaj-Sonoma Testvérvárosi Egyesület közre­működésével, és elmondása szerint nagyon jól érzi magát, 21 éves korától vágya volt eljutni Hegyalja fővárosába. Kevin Tok...