„Ha Önök nem segítenek…”

Akt.:
Aggódva készülnek a szakgimnáziumokban a szakmai érettségire. A fotó illusztráció!
Aggódva készülnek a szakgimnáziumokban a szakmai érettségire. A fotó illusztráció! - © Fotó: ÉKN
Borsod-Abaúj-Zemplén – Először lesz kötelező a szakgimnazistáknak a szakmai érettségi. Tartanak tőle.

„Ha Önök nem segítenek, sokkal rosszabb esélyekkel indulunk neki az érettségi vizsgáknak, mint gimnazista kortársaink vagy a szintén szakképzésben tanuló, 2016-ban érettségiző évfolyam!” – fogalmaztak levelükben még januárban a szakgimnáziumban tanuló és idén érettségiző diákok. Levelüket eljuttatták több miniszternek és államtitkárnak, valamint az oktatási jogok biztosának is. A diákok több problémát is felsorolnak, melyek közül a legjelentősebb az idei év újdonsága, a kötelező szakmai érettségi.

Mivel még nem volt ilyen vizsgatárgy, a tanárok és a diákok nem tudják, mire számítsanak. Csabalik Zsuzsanna

„Mi vagyunk az első olyan évfolyam, amelyiknek már kötelező szakmai tantárgyból érettségizni. Ám hogy ez a szakmai érettségi pontosan milyen tantárgyakból áll össze, hogy milyen szintű követelményeket támasztanak velünk szemben, az még a 2016/2017-es tanév elején is tisztázatlan volt. A pontos követelmények csak 2016. december 29-én váltak ismertté” – írták a diákok.

Jogsértő

Aáry-Tamás Lajos oktatásügyi ombudsman is jogsértőnek találja az idei szakmai érettségit. Kifogásolja a kötelező szakmai vizsgatárgy idei bevezetését a szakgimnáziumokban. Ajánlása azonban későn, február 15-én jelent meg, ami az érettségire történő jelentkezés határideje. Hasonlóan nyilatkozott korábban Székely László alapjogokért felelős ombudsman is.

Kiderült, a megyénkbeli pedagógusok és diákok is meglehetősen aggódva készülnek a szakgimnáziumokban a szakmai érettségire. Csabalik Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezete miskolci, középiskolai titkára felhívta a figyelmet: azt kevesen tudják, hogy a szakmai érettségi tulajdonképpen összetett, komplex vizsgát jelent, és erről kevés szó esik. A szakgimnáziumok tanulóinak 6–8 tantárgy anyagát kell ismerniük, hogy sikeresen letegyék ezt a vizsgát. A leterheltségük tehát sokkal nagyobb, mint a gimnáziumba járó diákoknak. Hiszen ugyanúgy érettségiznek matekból, magyarból, történelemből és idegen nyelvből, plusz még egy komplex tantárgyból. Az is probléma – jelezte az érdekvédő –, hogy mivel még nem volt ilyen vizsgatárgy, a tanárok és diákok nem tudják, mire számítsanak. A bajokat csak növeli, hogyha valaki más pályát szeretne választani, a szakmai érettségit ugyanúgy le kell tennie, de még egy 6. tárgyból is érettségiznie kell a sikeres felvételihez.

– Azt értem, hogy a kormány szeretné a diákokat a szakképzésben tartani, de az iskolák közötti átjárhatóság tulajdonképpen megszűnt – tette hozzá Csabalik Zsuzsanna.

„Tartunk tőle”

Sikerült beszélnünk egy olyan megyénkbeli diákkal is, aki szakgimnáziumba jár, méghozzá két tannyelvű képzésre.

– Tartunk a szakmai érettségitől – fogalmazott. – Most derült ki, hogy lesznek olyan tárgyak is az érettségin, amelyet eddig nem is tanultunk. Az egyiket ebben az évben kezdtük el, pedig a törvény szerint csak olyan tárgyból lehet érettségizni, amit leg­alább 2 évig tanultunk, a másikat pedig magyarul vettük. Most kiderült, hogy idegen nyelven kell majd belőle érettségizni. Félünk azért is, mert nincs minta, nem tudjuk igazából, mire számítsunk – sorolta a bajokat a diák.

Cél: versenyképes tudás

Az oktatási államtitkárság szerint azonban nincs semmi probléma a szakmai érettségivel. Kérdésünkre küldött válaszukban többek között azt írták: „Az ötödik érettségi vizsgatárgy választhatóságának megszűnése a szakgimnáziumokban (szakközépiskolákban) már 2011 óta ismert, így a kormány megfelelő időt biztosított a változások megismeréséhez. Az érettségivel kapcsolatos változások célja, hogy megfelelő és versenyképes tudással lépjenek be a munka világába a szakgimnáziumok tanulói, továbbá a Köznevelési Kerek­asztal javaslatára a szakmai érettségi vizsga már nemcsak emelt, hanem középszinten is letehető, ami lényeges könnyítést jelent az addig érvényben lévő szabályozáshoz képest.”

– Hegyi Erika –








hirdet�s