Ha nem kapnak gólt, rúgnak egyet

A hátsó stabilitás lehet a legfontosabb a pontszerzés érdekében a szombaton 14.30-tól Kecskeméten rajtoló tuzséri NB II-es futballcsapat számára.

Kevesen gondolták volna, hogy az őszi szezon végén két hellyel és négy ponttal előzi meg a Tuzsér Erdért SE a Kecskemétet a labdarúgó NB II-ben. Pedig ez történt, ráadásul a nyitófordulóban az újonc legyőzte a hírös város legénységégét. Szombaton a tavaszi nyitány keretében következik a visszavágó.
– Ősszel még a mezőny ismerete nélkül mondtam azt, hogy az első három fordulóban jó lenne négy-öt pontot szerezni – elevenítette fel a történteket Brekk János, a tuzsériedzőpáros tagja. – Akkor sokan megmosolyogtak, ám az öt pont összejött, köszönhetően a Kecskemét legyőzésének is.

Most szívem szerint azt mondanám, hogy ugyanezen meccsekre hét pont begyűjtését tervezzük, de tudom jól: nagyon nehéz lesz felülmúlni az őszi teljesítményünket, szerintem az is bravúr lenne, ha meg tudnánk ismételni. Ugyanakkor bizakodóak vagyunk, bár az eltervezett kezdőcsapatot Szilágyi, Göncz és Krajnc sérülése miatt nem tudjuk a pályára küldeni.
A tuzsériak nem bíznak semmit a véletlenre, már pénteken útra keltek, hogy minél pihentebben tudjanak szombaton 14.30-tól pályára lépni.

– A Kecskemét évek nagy tervekkel, stabil hátterrel és kiváló körülmények között vág neki a bajnokságnak, ám valamiért sosem sikerül nagyot alkotnia – beszélt az ellenfélről a tréner. – Nagy Tamás személyében ebben a bajnokságban már a harmadik tréner irányítja a gárdát, de az nem változott, hogy ellenfelünknek a pontrúgásokból a legveszélyesebb a kapura. Hátul stabilnak kell lennünk, mert ha nem kapunk gólt, akkor biztos, hogy szerzünk egyet.

– Bodnár Tibor –








hirdet�s