Ha nem akarunk bosszankodni

Ha nem akarunk bosszankodni
Miskolc – A szakember szerint érdemes már októberben átvizsgálni és “átállítani” az autónkat a télre.

– Néhányan talán korainak gondolják autónk téli “átállítását”, azonban érdemes időben, és nem hóban, kemény mínuszokban bosszankodni, hogy ez, vagy az nem működik a kocsiban. Sok bajtól megóvhatjuk magunkat – magyarázta az Észak-Magyarország érdeklődésére Kovács Zoltán, a Búza téri gyorsműhely és gumiszerviz vezetője.

A szakember szerint nagyon sok olyan dolog van az autónkon, amelyet mi magunk is kicserélhetünk, ám persze ha ez nem megy, vagy nehézkes, kérhetjük a szakszervizek segítségét. Ilyen például az ablaktörlők ellenőrzése, amelyek ha “csíkoznak” és a mostani reggeli párát is nehezen távolítják el, akkor bizony cserére szorulnak.

– Kapcsoljuk be a hátsóablak fűtést és a – keringető – ventilátorokat is, hogy meggyőződjünk arról, egyenletesen “fújja-e le” a motor a szélvédőről a párát – tette hozzá Kovács Zoltán. – Ugyanakkor nézzük meg a fagyálló hűtőfolyadék szintjét és kizárólag a gépjárműgyártó által előírtat használjuk. Ha elmulasztjuk az utántöltést, a motor túlmelegedhet, és kilyukadhat a hűtőrendszer is. Fontos, hogy a hígításhoz desztillált vizet használjunk. Nem kell szakértőnek lennünk az ablakmosó folyadék cseréjéhez! A nyári szélvédőmosót cseréljük le, vagy folyamatosan használjuk el a mínuszok beállta előtt. Érdemes -20, -25 fokos dermedéspontú koncentrátumot betöltenünk a rendszerbe.

Más a keveréke

Az autószerelő szakember hangsúlyozta azt is, hogy személygépkocsink technikai állapotát is vizsgáljuk át. Nézzük meg milyen “passzban” van az akkumulátor (egy 3-4 éves gondozásmentes is nehezen indulhat a hidegben), ellenőrizzük a lámpákat és a fékeket is.

– Tapasztalatból mondom, hogy sokan még mindig csak akkor cserélik a nyári gumit téli abroncsra, amikor leesik az első hó – folytatta Kovács Zoltán. – Pedig talán már unalmas is lehet, de tény, hogy a téli gumi cseréje akkor jön el, amikor a napi átlaghőmérséklet 7 Celsius fok alá süllyed. Ennek egyszerű oka van: más a keveréke a télinek, ezért jobban tapad alacsony hőmérsékleten. Tudom, hogy vékony a pénztárca, ám ha tehetjük, akkor ne alufelnire tetessük fel a téli gumikat, hanem acélfelnire. Egyrészt a só tönkreteszi az alut, másrészt olcsóbb az acélfelni.

A szakember hozzátette, hogy lassan betehetünk a táskánkba, kabátzsebünkbe zárolajzó-jégoldót, a csomagtartóba pedig egy plédet, illetve hóseprűt, jégkaparót.

– Jobb egy hónap múlva rácsodálkozni, hogy “nini, de jó, hogy itt van” ez, vagy az, mint az út szélén vesztegelni és idegeskedni – zárta gondolatait.

ÉM-JLI








hirdet�s