“Ha megszüntették, akkor építsenek másik strandot!”

Akt.:
Diósgyőri strand - Medencék víz nélkül
Diósgyőri strand - Medencék víz nélkül - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A diósgyőriek szenvednek a kánikulában, de a városrész fürdőjét nem lehet használni ezen a nyáron sem.

„Mostani állapotában nem nyithat ki a fürdő. Nem áll rendelkezésre ugyanis az üzemeltetéshez feltétlenül szükséges öltöző, pénztár, és nincs egyetlen vendéglátó egység sem. A szükséges rekonstrukciós munkálatok elvégzése több mint 15 millió forintba kerülne. A diósgyőri városrész lakóinak türelmét kérjük, hiszen a fejlesztésnek köszönhetően európai színvonalú, minden igényt kielégítő, a környezetbe illő fürdő várja majd őket és a városba látogató turistákat.” – válaszolta lapunknak Koczák Szilvia városházi szóvivő, akinek a Diósgyőrben élők kérdését, kérését tolmácsoltuk. A városrész lakói, bár tudják, hogy a strand felújításra vár, de szerintük addig is üzemelhetne, hiszen a Lovagi Tornák Terét már felépítették. Az építkezés előtt arról volt szó, hogy csak egy évre zárják be a fürdőt. Most itt a kánikula, a kisgyermekes édesanyák és az unokáikra vigyázó nagymamák szívesen jönnének ide fürödni, napozni. Számukra költséges és a hosszú az út a selyemréti vagy a tapolcai fürdőig.

Mostani állapotában nem nyithat ki a fürdő. Koczák Szilvia

starnd-10-aj

Nem európai

Mi is ellátogattunk a diósgyőri strandhoz. Az biztos, mostani állapotában nem európai színvonalú. A jegypénztár viszont megvan, a medencék és a dögönyöző is. A régi téglaépület középső részét nem látni a nádkerítés és a fák miatt, úgyhogy nem tudtuk megállapítani, áll-e még vagy lebontották. Viszont egy kabinsor még a strand területén maradt, igaz, javításra szorul. A valamikori szauna épületei is megvannak még. A homokozó és a téglaépület előtti terület azonban elhanyagolt, gazos, balesetveszélyes. A fürdő füves területe igencsak megcsappant, az árnyat adó öreg fák is a Lovagi Tornák Teréhez tartozó területre kerültek. Bár látszólag ezt a részt jelenleg nem használják semmire.

starnd-20-aj

„Ez szégyen”

Megkérdeztük a járókelőket, mit szólnak mindehhez.

– A diósgyőriek mindig is erre a strandra jártak. Most is járnánk, ha kinyitna. Én nem is tudom, miért szüntették meg. De ha megszüntették, akkor építsenek másikat! A selyemréti strandot nem szeretjük, mert oda olyan emberek is járnak, akik nem ismerik a kulturált fürdőzés szabályait – fogalmaz Szakács Beatrix.

Pusztay Gyuláné nosztalgiázik. Elmeséli, hogy annak idején a gyerekeivel járt a strandra, most pedig az unokáival járna, ha lehetne. Véleménye szerint szégyen, hogy egy olyan nagy városnak, mint Miskolc, nincs elég strandja.

A közeli cukrászdában is gyakori téma a strand. A fagyizó vendégek úgy vélik, ezt a fürdőt már soha nem fogják helyreállítani.

– Mégpedig azért nem, mert a Lovagi Tornák Teréhez épp azon az úton vonulnak a lovak, amelyik a strandhoz is vezet. Ezt a problémát pedig nemigen tudják megoldani – véli egy fiatalember.

Hozzáteszi: de ha mégis felújítják a strandot, az biztos sokkal drágább lesz, mint azelőtt volt.

starnd-19-aj

Kétezren írták alá

Mint arról korábban írtunk, a Diósgyőrben élők aláírásgyűjtésbe kezdtek még áprilisban, a fürdő újranyitásának érdekében. Kétezer aláírás gyűlt össze, akkor a városházi szóvivőtől a következő választ kaptuk: „a strand felújítása a várrekonstrukció második ütemének befejezése után kezdődik. Ennek pedig az az oka, hogy a nagy zajjal, porral, gépek mozgatásával járó építkezések közvetlen hatása nem csak a szűken vett építési területre terjed ki. Értelmetlen lenne felújítani egy strandot úgy, hogy azt még egy jó darabig nem lehet használatba venni, ráadásul fennállhat a veszélye annak, hogy létesítményei a szomszédban zajló építkezés miatt esetleg károsodhatnak.”

– Hegyi Erika –


Ha kész a vár, jöhet a strand Diósgyőrben

Miskolc – A miskolci önkormányzat nem mondott le a Diósgyőri Várfürdő újjáépítéséről.

A diósgyőriek strandolni szeretnének. De hol?

Miskolc – Azt mondták, csak egy évre zár be a diósgyőri strand, de ez már a harmadik év lesz.









hirdetés