Ha másért nem, akkor trágyázáshoz ültessünk

Az őszi ásás - rotációzás - alkalmával már be is lehet forgatni a növényeket
Az őszi ásás - rotációzás - alkalmával már be is lehet forgatni a növényeket - © Fotó: ÉKN
Borsod-Abaúj-Zemplén – Több okból is hasznos lehet az őszi vetés a kiskertekben.

Ha a naptárra nézünk, vagy csak kitekintünk az ablakon akkor is teljesen világos, hogy eljött az őszi idő, ezzel pedig a nyári növényeinktől sem várhatunk már sokat, „kiteremték magukat”. A paradicsom paprika még küzd, a tökfélék számára ez még teljesen jó idő, de a kiskert nagy része ilyenkor már megüresedik.

Őszi vetés

Arról már korábban is írtunk, hogy érdemes ősszel vetni, akár olyan rövid tenyészidejű növényeket, amelyek képesek még teremni, akár olyan őszi növényeket, amelyek kényelmesen áttelelnek és a tavasz első jelére szökkennek szárba. Van azonban egy harmadik indok is, ami miatt érdemes lehet előkészíteni az ágyásokat és ültetni, ez pedig a zöldtrágyázás.

Arról is írtunk már korábban, hogy egyre többen hagyják benne a földben a kiszolgált növényeket, vagy, ha ki is húzzák, akkor is ott hagyják az ágyásban, pontosan azért, hogy trágyaként szolgáljanak a talajnak. Ennek azonban megvan az a kockázata, hogy átteleltetjük a betegségeket okozó gombákat is, amelyek azonnal harcba indulnak kiskertünk ellen a tavaszi napsugár első simogatására.

Az őszi vetésű növényeknek megvan az az előnye, hogy ezt a kockázatot már egyáltalán nem, vagy csak minimálisan hordozzák magukban. Így még a vetésforgó alkalmazása is tovább nehezíti a kártevők dolgát, hiszen, ha a korábbi paradicsomágyásba most például rozst, vagy spenótot ültetünk, majd tavasszal borsót, akkor nem adunk lehetőséget a paradicsom betegségét okozó gombának.

A zöldtrágyának alkalmas növények (lásd keretes írásunk) elsősorban azok, amelyek könnyen lebomlanak és dús levelekkel, magas tápanyag tartalommal rendelkeznek. De ez nem jelenti azt, hogy más növényt nem érdemes ültetni talajjavításhoz, szinte bármi szóba jöhet, amihez van magunk, bírja a hűvösebb időt, így könnyen kikel és fejlődik. No és persze amit nem sajnálunk csak azért elültetni, hogy aztán az ásásánál beforgassuk a talajba. Így értékes tápanyagokhoz juttatjuk a kertünket, méghozzá természetesen, és az egyik legolcsóbb módon.

Mivel lehet és hogyan?

De, ha már említettünk a rozst és a spenótot, nézzük rajtuk kívül mi az, ami különösen jó lehet zöldtrágyának. Ilyen például a mustár, a hajdina, a mézontófű, illetve minden pillangósvirágú növény: bab, borsó, szója, bükköny, bíborhere, stb. Ezek gazdagok növényi tápanyagokban, és nagy felületű, könnyen lebomló növényi részekkel rendelkeznek. Fontos, hogy a talajt pont úgy készítsük elő, mint tavasszal, amelyik növény nem bírja a telet, a fagyot, azt az őszi ásásnál, amelyik pedig át tud telelni, azt a tavaszinál forgathatjuk be.

Horváth Imre








hirdet�s