Ha esik, ha fúj, mentenek Zemplénben

Akt.:
A MÁSA és a zempléni állatmentők csapata
A MÁSA és a zempléni állatmentők csapata
Sátoraljaújhely – A Kiváló Állatvédő és a Kiváló Állatvédők díj is megyénkbe került.


„Ha esik, ha fúj, menni kell” – mondta Szilágyi Lászlóné Julika, a Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány elnöke. Tizenöt éve foglalkozik az elhagyott állatok gondozásával, telephelye nyolcvan férőhelyes, ehhez képest három segítőjével csaknem dupla annyi kutyáról, százötvenről gondoskodnak.

Valamikor húsz állattal kezdték, de – sajnos – gyűlnek a kóbor, kidobott kutyák. A környéken azonban már ismerik őket, így a gazdák a megunt állatokat nem egyszerűen kidobják, hanem a telephely kerítéséhez kötözve, esetleg dobozban hagyják. „Így esély van rá, hogy megmentsük őket.

De a szomszédos telken működik a gyepmesteri telep, ha tudunk, onnan is mentünk ki állatokat” – meséli Julika, aki közel a hetvenhez is minden napot az állatok gondozásával tölt.

Eddig egyszer kapott elismerést, tíz évvel ezelőtt a sátoraljaújhelyi önkormányzattól, az idén azonban a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség (MÁTSZ) neki ítélte a Kiváló Állatvédő kitüntetést.

„Nagyon örültem a díjnak, egy picit talán felfigyelnek arra a rengeteg munkára, amit itt végzünk” – fogalmazott.

Hóban, fagyban

Pontosan ez volt a célja a MÁTSZ-nak is, amikor bizottságuk Julikának ítélte oda az elismerő kitüntetést.

„Valójában az a két-három ember, aki a zempléni alapítványnál hóban, fagyban dolgozik, mind megérdemelnék az elismerést, de ezt most kizárólag Julika kapta, aki személy szerint is sokat küszködik, hogy működhessen a menhely” – ezt már dr. Orbán Zsófia, a MÁTSZ elnöke mondta az Észak-Magyarországnak.

Azt is megtudtuk, hogy a kitüntetést minden évben az állatok világnapján adják át, két kategóriában: Kiváló Állatvédő és Kiváló Állatvédők.

Az idén az utóbbit is egy megyénkbeli kapta: a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA). Dr. Orbán Zsófia szerint a MÁSA a legnagyobb telephelyek egyike hazánkban, ilyen méretű csupán 5–6 van az országban.

Munkájukat figyelemmel kísérik, s mint az elnök fogalmazott: „iszonyatos melót végeznek”. A díjat egyébként kilencedik alkalommal osztották ki, az oklevél mellé jár egy vizslafejes emlékplakett is, ami Zétényi János szobrászművész munkáját dicséri.

N. Szántó Rita