Ha az ingerlékenység az úr…

Akt.:
Jó esetben csak anyagi kár keletkezik
Jó esetben csak anyagi kár keletkezik
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Nem csak a hőség, a hirtelen érkező eső is megnehezítheti a gépjárművezetők dolgát.

Az elmúlt napokban történt személyi sérüléssel járó közúti balesetek összefüggésbe hozhatóak azzal, hogy a nyári főszezon idején több közlekedő van jelen az utakon, mint más évszakban. Sokan ebben az időszakban indulnak nyaralni, vagy éppen szabadságukat töltik. Ne feledjük, hogy ennek az évszaknak is vannak sajátos baleseti veszélyforrásai.

Rosszul mérhetik fel

Nyári forróságban a közlekedők türelmetlenebbek. A kánikula miatt sokszor 40–50 fokra felmelegedett gépjárműbe beülve, majd a 30–35 fokos hőségben autózva a vezetők ingerlékenyebbek és ezért a veszélyhelyzeteket sem jól mérik fel. Többször előfordul a sebességhatárok túllépése, a szabálytalan előzés, a nem megfelelő követési távolság, a hirtelen véghezvitt kormánymozdulatok és manőverek, melyek fő baleseti okok.

Az évszak egy másik sajátossága a hirtelen lezúduló, özönvízszerű esőzés, mely szintén próbára teszi még a legtapasztaltabb közlekedőket is. Az ilyenkor bekövetkező úgynevezett pályaelhagyásos balesetek oka, hogy ennél az időjárási körülménynél a látótávolság hirtelen lecsökken, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű esőt pedig a gumiabroncs bordázata nem képes elvezetni, a tapadás megszűnése miatt a jármű kormányozhatatlanná válik és lehalad az úttestről.

Összességében tehát nyári forróság idején, ha tehetjük, kerüljük a legmelegebb órákban való elindulást. A sebességhatárokat, a követési távolságot minden esetben tartsuk be, a hirtelen manőverektől, kormánymozdulatoktól óvakodjunk!

Csak szabályosan

Az előzést mindenkor szabályosan, előzésre alkalmas útszakaszon, a megfelelő irányjelzések használata mellett hajtsuk végre.

ÉM-SZB