Gyurcsány már tárgyalna a Jobbikkal

Akt.:
A DK elnöke közölte: nem érdeklik a fanyalgók
A DK elnöke közölte: nem érdeklik a fanyalgók - © Fotó: Katona Vanda
Budapest – A baloldali pártok rendezvényén Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke bejelentette: mégis hajlandó tárgyalni a Jobbikkal, ám úgy tűnik, az ajánlat süket fülekre talált, ugyanis a Jobbik nemet mondott Gyurcsány meghívására.

– Meg kell tenni azt, amit eddig soha, tárgyalni kell a Jobbikkal – jelentette be Gyurcsány Ferenc a baloldali ellenzéki pártok Szabadság hídnál tartott közös ünnepségén, pár száz fős közönség előtt. A Demokratikus Koalíció elnöke azt állította: nem választási együttműködésről akar egyeztetni Vona Gáborékkal, hanem arról, hogy a parlamentben miként működjenek majd együtt „Orbán bűnös rendszerének” lebontásában. „Nem érdekelnek a fanyalgók és a kákán is csomót keresők.” – hangoztatta Gyurcsány, aki korábban rendre náci pártnak nevezte a Jobbikot.

Gyurcsány Ferenc ajánlatára Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója már csütörtökön közölte: pártja nem vesz részt a vasárnapi tárgyaláson.

Forrás: magyaridok.hu