Gyurcsány: "gyülekeznek a fasiszták"

Nem apropója, de kikerülhetetlen momentuma a kormány által szerdán megfogalmazott állásfoglalásnak a Lánchíd Rádió honlapján szerdán megjelent fotó, amelyen az auschwitzi koncentrációs tábor bejárata elé montírozták, és ruháján a homoszexuálisok megkülönböztetésére használt rózsaszín háromszöggel ábrázolták Szetey Gábort, a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkárát – mondta a kormányfő szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen a kormány tagja is részt vettek. Gyurcsány Ferenc ocsmányságnak és gazemberségnek nevezte a történteket, hogy egy magát polgárinak és nemzetinek nevező rádió honlapján ilyen kép megjelenhetett.

Nem fogják és nem tudják megfélemlíteni – ezt üzente a róla készült fotómontázs készítőinek Szetey Gábor. A személyügyi államtitkár azt mondta: hálás a kormánynak azért, hogy közös kiállásával is demonstrálja: kiáll az egyetemes és az európai értékek mellett. Akik pedig a képet kitalálták, megszerkesztették és leközölték, azokra nincs más szó, csak a szánalom és a szégyen – fogalmazott Szetey Gábor.

Meddig kívánnak csendben maradni azok, akik azt állítják, hogy itt kulturális örökségvédelemről van szó – tette fel a kérdést már a Magyar Gárdával kapcsolatban a miniszterelnök. A kormányfő azt mondta: gyülekeznek a fasiszták, akik már nem az ajtón kopogtatnak, hanem itt vannak köztünk. Magukat konzervatívnak, nemzetinek nevezik, de “jaj annak a konzervativizmusnak és nemzetnek, amelyben a fasizmus ilyen módon megjelenhet”” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Szégyen és gyalázat, hogy még mindig lehet találni kifogást, és pusztán annyit mondani, hogy ez Magyarországnak nem jó – utalt a kormányfő a Fidesz reagálására a Magyar Gárda megalakulásával kapcsolatban.

A kormányfő szerint a folyamat azzal kezdődött, hogy Göncz Árpádot kifütyülték, most pedig a köztársasági elnök palotája előtt “fasiszták grasszálnak”. Az államfő azonban csendben van, pusztán osztályvezetőjével üzen – tette hozzá Gyurcsány Ferenc. “Az osztályvezetőre nem vagyunk kíváncsiak, a köztársasági elnökre vagyunk kíváncsiak” – fogalmazott. Többet nem akarják azt hallani, hogy ijesztgetnek a fasizmussal – tette hozzá. “Tessék megnézni azt a karszalagot, az maga a nyilaskeresztes mozgalom. Tessék megnézni a rózsaszín háromszöget: az maga a fasizmus” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök után a kormány valamennyi, jelen lévő tagja felszólalt. Draskovics Tibor tárca nélküli miniszter például azt mondta: aki ilyen képet készít, vagy közzétesz, az nem csak azonosul a fasizmussal, hanem maga is fasiszta, és aszerint kell fellépni ellene.

Kettős beszéd időszakának vége – jelentette ki Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. Ez a fotó is azt bizonyítja, hogy ha a Fidesz legfelsőbb szinten nem szánja rá magát a szélsőjobb eszméinek és képviselőinek megtagadására, akkor bátorítják azokat, akik túllépik az alkotmányosság és az emberi méltóság határát. A tárcavezető utalt arra, hogy ez a kép is a Fideszhez közeli médiumban jelent meg. Mint mondta: szaporodnak a baljós jelek, ezért nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz, a Fidesz elnökéhez, hogy foglaljon állást a szélsőjobb ellen.

Fodor Gábor, környezetvédelmi miniszter szerint mindenkinek el kell határolódnia egy ilyen szégyenteljes eszmét hirdető testülettől, egyértelmű, határozott állásfoglalás kell. “Ha kell, ott lesz rajtunk a sárga csillag, ha kell rajtunk lesz a rózsaszín háromszög is ” – fogalmazott a miniszter.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint alkotmányos demokráciában emberek méltósága szent dolog kell, hogy legyen. Takács Albert azt mondta: aki embert megaláz vagy kirekeszt, az az alkotmányos demokráciára emel kezet. Biztos abban, hogy ennek az alkotmányos demokráciának az ereje ennél sokkal nagyobb megpróbáltatásokat is kibír, de érdemes ezekre a jelenségekre odafigyelni, mert minden csendben kezdődik – közölte a tárcavezető. Mi nem lehetünk csendben – tette hozzá.