Gyurcsány: 2010 és 2014 között lesz euró, megújulnak a költségvetési szervezetek is

Magyarországon 2010 és 2014 között be lehet és be is kell vezetni az eurót – mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyminisztérium (PM) által szervezett konferencián. A kormányfő szerint ehhez arra van szükség, hogy az MNB és a kormány közösen egy hiteles és reális programot készítsen az euró bevezetésére.

Gyurcsány Ferenc ezen kívül hangsúlyozta: rövid távon a monetáris politika függetlenségének növelésére és néhány új költségvetési intézményre is szükség van . Ez utóbbival kapcsolatban a kormányfő hozzátette: nem költségvetési tanácsra, hanem a kormánytól független költségvetési hivatalra van szükség. Veres János pénzügyminiszter elmondta: a leendő szervezet amerikai mintára jönne létre és a kormány kétharmados törvénnyel szabályozná azt, ezért még csütörtökön elküldik a javaslatot az öt parlamenti pártnak.

A kormány tervei között szerepel a költségvetésben egyes kiadások rögzítése is három évre. Ennek lényege, hogy bizonyos kiadásokat három éven keresztül csak a megszabott plafonszámokon belül lehetne módosítani, ezeken felül nem lehetne eltérni. Veres János elmondta: a kormány szeretné ezt a szabályozást is minél hamarabb beépíteni az államháztartási törvénybe és a Házszabályba is, hogy még ebben a ciklusban életbe léphessen a változás a kiszámíthatóság és a tervezhetőség érdekében.

Végül Gyurcsány Ferenc szerint szintén kétharmados módosítással az önkormányzatok függetlenségének csorbítása nélkül el kell érni, hogy azok csak fejlesztések és beruházások finanszírozására vehessenek fel hitelt, mert ezzel jelentősen lehetne csökkenteni a települések hitelösszegét.