Gyulai emlékverseny – Csak a Gyémánt Liga-versenyek voltak erősebbek

Budapest, 2015. szeptember 18., péntek (MTI) – A világ legjobb egynapos atlétikai versenye lett a Gyulai István Memorial a Gyémánt Liga-viadalok után.

Az all-athletics.com internetes világranglistája szerint a székesfehérvári esemény az eredményeket tekintve a 15. helyen áll az oldal által már feldolgozott több mint 700 szabadtéri viadal sorában. Mivel az elmúlt hétvégével a legnagyobb nemzetközi sorozatok befejeződtek, kizárható, hogy az év hátralévő részében bárhol olyan eredmény szülessen, ami meg tudja közelíteni a legnagyobb állomások által elért pontszámokat.

Az értékelést az indulók minősége valamint a versenyen elért eredményeik alapján készítette el az all-athletics.com, s a Gyulai István Memorial – az eddigi rekordot jelentő 2013-as huszadik hely után – a tizenötödikre lépett előre. Olyan nagy múltú eseményeket előzött meg, mint a berlini ISTAF vagy az ostravai Golden Spike, de a szintén hatalmas presztízzsel bíró pekingi, zágrábi, hengelói, kingstoni, madridi vagy rieti viadalokat is maga mögé utasította.

Az első 14 pozíció gyakorlatilag sérthetetlen, hiszen a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elitsorozatának számító Gyémánt Liga-viadalok költségvetése nagyságrendekkel komolyabb, mint a magyar versenyé.

A Gyulai Istvánnak, az IAAF volt főtitkárának, az egyik legismertebb és legelismertebb magyar sportdiplomatának az emlékére létrehozott nagydíj ráadásul azzal is büszkélkedhet, hogy öt év alatt vált a legmagasabban rangsorolt hazai rendezésű egynapos sporteseménnyé az olimpiai sportágak között.

A Székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban július 7-én olimpiai, világ- és Európa-bajnokok sora áll rajthoz, s tíz számban dőlt meg a versenycsúcs. A Gyulai István Memorialon indult versenyzők közül hat világbajnoki aranyérmet szerzett augusztusban, Pekingben.

– MTI –