Győzike: Hálát adok a jóistennek, hogy ismét megsegített

Akt.:
Győzike: Hálát adok a jóistennek, hogy ismét megsegített
© Fotó: RAS-archívum
Salgótarján – Mint arról korábban beszámoltunk, Győzikét feljelentették becsületsértésért, miután decemberben a Mokkában megjegyzéseket tett a Nemzeti Adó-és Vámhivatal egyik osztályvezetőjére. Úgy tűnik, hogy emiatt már biztosan nem kell felelnie a bíróság előtt Gáspár Győzőnek: az ügyészség levélben közölte vele, hogy bűncselekmény ­hiányában megszüntették az ellene folyó nyomozást a rágalmazási ügyben.

– Hálát adok a jóistennek, hogy ismét megsegített. Van igazság a földön, soha nem sértettem meg senkit – mondta Győzike a Blikknek. – Sajnos, ez sem segít azon, hogy az ellenem zajló hadjárat teljesen tönkretette az életemet. Mindenki azt hiszi, hogy egy bűnöző vagyok. Ami azonban még ennél is jobban fáj, a zenekar összes fellépését lemondták nyárra, bármennyire fáj, ki kell mondanom: egyetlen fellépése sem lesz a Romanticnak. Ez már nemcsak engem érint nagyon rosszul, hanem Zsuzsit és Katinkát is.

Forrás: blikk.hu


mond
Budapest - Még mindig nem szabadult meg a hatóságoktól Gáspár Győző, akit nemrég becsületsértésért jelentettek fel. Még decemberben, a Mokkában tett megjegyzéseket a Nemzeti Adó-és Vámhivatal egyik osztályvezetőjére, így a showmanre most újabb tárgyalások várhatnak. Forrás: tenyek.hu [...








hirdetés




hirdet�s