Friss hírek

2009.01.02. 12:40

Jazz Showcase 2009 - fiatal jazzmuzsikusok börzéje a Müpában

<p>Második alkalommal tartanak jazz tehetségbörzét a Művészetek Palotájában. Január 8-és 10-e között a fiatal magyar jazzmuzsikusok délutáni bemutatkozása mellett, esténként a műfaj világhírű művészei adnak egészestés koncerteket - tájékoztatta szerkesztőségünket Kálózi Erika, az intézmény marketing projektvezetője.</p>

A Molnár Sándor Quintet bemutatkozásával indul január 8-án a Jazz Showcase 2009 rendezvénysorozat. A 2008-ban alakult formáció tavaly nyáron a Balatonfüredi Jazzfesztivál keretében megrendezett versenyről a Fenyvesi Márton Trióval megosztva elhozta a zsűri első díját.

A folytatásban színpadra lép a Szolnoki Dóra Zamique zenekar. A 2004-ben alakult együttes két éve rangos fesztiválok meghívottja, a budapesti klubélet markáns szereplője. Szintén az első napon láthatja-hallhatja a közönség a tavaly ősszel létrejött Trio Minor együttest. Az akusztikus trió novemberben már megnyerte a Magyar Jazz Szövetség jazz-combo versenyét.

Az első napi tehetségbörzét a Mrs. Columbo zenekar zárja. A formáció névválasztása nem a véletlen műve, hiszen a híres detektív feleségéről mindenki tudja, hogy létezik, de még soha senki sem látta. A négy hölgyből álló együttest azonban nem csak meghallgathatja, hanem meg is nézheti a közönség január 8-án. Este nyolctól a Kaltenecker Zsolt - Borlai Gergő - Lukács Péter trió koncertjére ülhetnek be a jazzrajongók.

Január 9-én a tavalyi Tomsits Rudolf Jazz Trombita Tehetségkutató Verseny győztese Koós-Hutás Áron és zenekara mutatkozik be elsőként a közönségnek. A szintén trombitaművész Subicz Gábor SG5 elnevezésű zenekarának - saját megfogalmazásukban - piszkos, pszichedelikus jazz-funk zenéjét is meghallgatja a közönség a tehetségbörze keretében. Jazz-standardek és saját művek is megszólalnak a Fábián Juli Jazz Riff zenekar koncertjén. A bemutatkozó zenekarok között lesz a jazz szabadságát hirdető Santa Diver együttes is. A zenekar szólistája, Kézdy Luca Magyar Rádió 2006-os jazzhegedű-versenyének döntőse és közönségdíjasa lett. Este nyolctól pedig Binder Károly szólózongora-estjére ülhet be a közönség.

Január 10-én a Kovács Linda Quartet számít először a közönség figyelmére.
A 2001-ben alakult zenekar repertoárjában többnyire modern jazz-standardek szerepelnek. Az Ávéd János Quartet saját kompozícióikat is bemutat a hallgatóságnak amellett, hogy a múlt nagyjainak zenéjével foglalkoznak. A fiatal tehetségek börzéjét az Oláh Dezső Septet zárja. Az együttes egy 4 klasszikus fafúvóssal kiegészített jazztrió, amely modern európai zenét játszik. Este nyolctól a Gonda János-Berkes Balázs Duó koncertje várja a közönséget a Művészetek Palotájában.

Bővebb információ a rendezvényről a: www.mupa.hu oldalon olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!