Jegesmedvék

2020.01.23. 10:00

A szlovén kaland nem jött be

Kilenc egymást követő mérkőzésből csak egy győzelem: menesztették a vezetőedzőt.

Kolodzey Tamás

Marcel Rodman a kispad mögött, amikor még vezetőedző volt

Forrás: ÉM-Archívum

Ami napok óta a levegőben lógott, bekövetkezett: a DVTK Jegesmedvék vezetése szerdán felmentette a munkavégzés alól Marcel Rodmant, a Tipsport Ligában szereplő hokicsapat vezetőedzőjét. A klub tudatta, hogy az új tréner kinevezéséig a szakmai munkát Strenk Hunor eddigi másodedző és Farkas Tamás kapusedző irányítja.

Meglepő volt

Tavaly tavasszal, amikor eldőlt, hogy a kanadai Glen Hanlon vezetőedzőként nem marad a piros-fehéreknél, a diósgyőriek két szálon indultak el: tengerentúli, vagy európai szakvezető szerződtetéséről tárgyaltak. Előbbi esetében amerikai, vagy kanadai mesterben gondolkodtak, a kontinentális kínálatról meg mindenki azt hitte, hogy finn, vagy svéd nemzetiségű karmester lesz a befutó, de lábra kaptak olyan háttérinformációk, amelyek szerint szlovák is lehet a vezetőedző. Ezek után a meglepetés erejével hatott, hogy a Macik a fiatal, ugyanakkor már kellő rutinnal rendelkező és ambíciózus szlovén Marcel Rodman neve mellé tették le a voksukat. A kaland szerdán ért véget, a vezetőedzőtől ugyanis – az elmúlt hetek sikertelensége miatt – megváltak.

Régóta gondolkodtak

Egri István klubelnöktől először azt kérdeztük, hogy miért váltak meg vezetőedzőjüktől, mire ezt a választ kaptuk:

– Rendkívül nagy hullámzásokat produkált a gárda, melynek akadtak szép időszakai, de gyenge periódusai is, emiatt vált szükségessé a személycsere. A döntés előtt megkérdeztem a vezető beosztásokban dolgozó kollégáimat, azaz egyeztettem velük, a végső szót pedig, bármennyire nehéz volt megtennem, nyilvánvalóan nekem kellett kimondanom. Volt, aki azt mondta, hogy a fehérvári példát másoltam le – mint köztudott, a Magyar Kupa fináléja után felmondtak Hannu Jarvenpaának –, de határozottan kijelentem: ennek semmi köze nem volt a mi saját, belső életünkhöz.

A miskolci hokisport első embere ezután arról beszélt, hogy Marcel Rodman menesztése nem egyik pillanatról a másikra fogalmazódott meg benne:

– Régóta gondolkodtam, gondolkodtunk ezen. A hektikus szereplésünk változtatás után kiáltott, viszont a történtek fényében sem érzem azt, hogy Marcel Rodman szerződtetésekor rossz döntést hoztam. Előre ugyanis a sportban semmit nem lehet kijelenteni, megjósolni, vagy megérezni. Különös szakma a miénk, nem hiába használjuk azt a mondást, hogy jégkorong veszélyes üzem, itt nagyon könnyű elcsúszni.

Üzleti titok

Marcel Rodman – aki a felmentése után nem marad a klub állományában – most távozik Miskolcról. A tavaly április 26-i bejelentés szerint két évre szerződött a diósgyőriekhez, kontraktusa 2021. június 30-ig szólt. Ennek jegyében arra is feleletet kértünk Egri Istvántól, hogy a menesztése drága lesz-e a klubnak, mire szűkszavúan így reagált:

– Ez üzleti titok.

A nagy kérdés most már az, hogy külföldi, vagy magyar lesz az utóda...

– Még nem tudom, de nagyon rövid időn belül határozunk – folytatta a klubelnök. – Olyan edzőt kell szerződtetnünk, aki képes lesz felrázni, majd kiegyensúlyozott szereplésre sarkallni a csapatot.

Ami pedig a DVTK Jegesmedvék további célját illeti, a jégkorongozók elöljárója leszögezte:

– Továbbra is a rájátszásba kerüléssel számolunk és nincs kétségem a vágyainkat illetően. Még semmit nem veszítettünk, hiszen kilenc találkozó van hátra az alapidényből, majd következik a középszakasz és ha visszatalálunk a helyes útra, valóra válthatjuk a rájátszásbeli álmainkat. De ne szaladjunk ennyire előre.

A DVTK-tól származó információink szerint Marcel Rodman öccse, a csatár David Rodman a történtek ellenére a Tipsport-ligás csapat tagja marad.


A 39. évében járó Marcel Rodman játékos pályafutása alatt többek között szerepelt az orosz alapú KHL-ben, és az észak-amerikai profi ligában, a híres NHL-ben is. Hazája válogatottjaként tizennégy elit és második vonalas világbajnokságon, valamint két téli olimpián lépett jégre. Aktív pályafutása után az osztrák szervezésű EBEL-ben játszó Medvescak Zagreb másodedzőjeként mutatkozott be.


Jégkorong: a bukásig vezető út

Tipsport Liga

December 28.: HC Kosice – DVTK Jegesmedvék 4–3, szétlövés után

December 30.: DVTK Jegesmedvék – HKM Zvolen 2–6

Január 6.: HC 07 Detva – DVTK Jegesmedvék 5–3

Január 8.: MAC Újbuda – DVTK Jegesmedvék 3–2

Január 10.: HK Nitra – DVTK Jegesmedvék 1-3

Január 12.: DVTK Jegesmedvék – '05 iClinic Banská Bystrica 1–4

Január 21.: DVTK Jegesmedvék – Dukla Michalovce 1–2

Magyar Kupa, négyes döntő

Január 18., Miskolc: DVTK Jegesmedvék – Hydro Fehérvár AV19 2–6

Január 19., Miskolc: DVTK Jegesmedvék – MAC Újbuda 4–7


Az edző búcsú szavai

Marcel Rodman, csak röviden nyilatkozott lapunknak a szerdai történésről: ,,Nagy várakozásokkal érkeztem Miskolcra, ezekből nem minden valósult meg. Az elmúlt hetek eredménytelensége miatt nem ért váratlanul a klub döntése, amelyet el kell fogadnom.„

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!