Győri Enikő: nem kell módosítani az EU alapszerződést

Budapest, 2012. május 3., csütörtök (MTI) – Jobban tennék az Európai Unió tagállamai, ha az alapszerződés módosítása helyett azzal törődnének, miként lehet több munkahelyet teremteni – mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára egy csütörtöki konferencián.

“Európa akkor és most – feketebárány vagy éltanuló?” címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést a Mathias Corvinus Collegium az európai integrációról, amelyen a résztvevők igyekeztek szembesíteni az alapítóatyák hatvan évvel ezelőtti integrációs elképzeléseit a mai folyamatokkal.

Zsinka László történész, a Corvinus egyetem társadalomtudományi tanszékének dékánja arról beszélt, hogy az alapítóatyák a szabadság-szolidaritás egyensúlyát tartották alapelvnek, és a mai napig, ha megbomlik az egyensúly, akkor úgy érezzük, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Mint mondta, ők pragmatikusan gondolkoztak, de azt víziókkal ötvözték. A mai politikusok túlságosan technokratává váltak, megszűntek a víziók. Míg az elődök értékközpontú politikát folytattak, addig a mai politikusok kommunikációs központú politikát űznek – mondta.

Győri Enikő bírálta a tagállamokat, mert nem tudják hatékonyan kezelni a 2008 óta húzódó gazdasági válságot. Mint fogalmazott, “ma csak pragmatikusak vagyunk, és szem elől tévesztjük az eszményeket.”

“A gazdasági kormányzás eszköz, de nem eszmény, nem érték, az eladósodottság megállításának eszköze. A fegyelmezett költségvetési politika nem érték, hanem eszköz” – fűzte hozzá.

Nem volt fenntartható az, ahogyan az unió 2008-ig működött, a fiskális politika és a monetáris politika között ugyanis nem volt összhang. Az új eszköz- és intézményrendszerrel felelősségteljesebb költségvetési gazdálkodást kell elérni – húzta alá az államtitkár, aki kijelentette: “óva inteném a politikusokat, hogy belefogjunk szerződésmódosításba”, először munkahelyeket kell teremteni, adósságot kell csökkenteni, a családok megélhetését kell biztosítani.

Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője az európai identitásról beszélt. Mint rámutatott, az európai identitás alapkérdés volt az alapítóatyák számára, ma viszont szerinte álvita van arról, hogy erősebb legyen-e az európai identitás, mint a nemzeti. Ezek “nem egymást kizáró fogalmak, az európai identitás a tagállamok nemzeti identitásaiból táplálkozik, ezek egymás kiegészítői, nagy jelentősége lehet a globális erőtérben.”

Szűcs Tamás beszélt az Európai Bizottság új, “Civilek, találjátok ki Európát!” elnevezésű kezdeményezéséről, amelynek célja a civil társadalom bevonása az európai politikákba, és Európa jövőképének megrajzolása. Győri Enikő közölte, hogy nem ért egyet a kezdeményezéssel, mert szerinte ez “felelősségáttolás a politikusoktól a civil társadalomra. A civileket meg kell hallgatni, de a politikusok dolga az, hogy megcsinálják” – fogalmazott.

– MTI –