2011.12.23 11:10; Frissítve: 2011.12.23 11:10


Győrben búcsúztatta el az óesztendőt a diósgyőri együttes

Győrben búcsúztatta el az óesztendőt a diósgyőri együttes
Szerda este Győrben játszott a DKSK-MISI NB I-es női kosárlabdacsapata. A végeredmény, a 18 pontos vereség igazából nem meglepő, hiszen Fűzy Ákos alakulata igen komoly erőt képvisel, nem beszélve arról, hogy az Euroligában pallérozódik.


– A keret összetételét tekintve és büdzsében is előttünk jár a Győr, a legrangosabb sorozatban vesz részt, míg a bajnokságban a második, csak egyszer kapott ki, ezért úgy mentünk, hogy tisztességesen harcolunk, s meglátjuk ez mennyit fog érni – tekintett vissza a találkozóra Milen Vukicevic, a DKSK vezetőedzője. – Mindenkinek lehetőséget adtam, azoknak is, akik eddig kevesebbet játszottak, szerettem volna, ha ők is érzik, hogy milyen egy Euroligás csapattal szemben állni.

 

Nem elégedetlen

 

A meccs során jórészt Ciglarék domináltak, leginkább akkor, amikor a légiós center, Hollingsworth is a parketten tartózkodott. Amikor viszont pihent, akkor a piros-fehérek fel tudtak zárkózni.
– Ilyenkor pedig visszacserélték Hollingsworthöt, akit nem tudtunk ellensúlyozni megfelelő módon – tette hozzá Milen Vukicevic. – Elkövettünk pár technikai jellegű hibát is, amit kegyetlenül kihasznált a Győr, különösen a harmadik negyedben eladott nyolc labda volt sok. Mindenesetre nem vagyok elégedetlen, mert volt a lányokban tartás, valamennyien megfelelően küzdöttek, de kiemelném Lugosi Zsuzsit, nem csupán hét pontja miatt, hanem azért is, mert Rasheedet kiválóan semlegesítette.

Folytatás 27-én

A szakvezető az eltelt öt hónapról elmondta, úgy érzi, nem volt felesleges az augusztus elseje óta elvégzett közös munka, véleménye szerint a csapat az elmúlt szűk fél évben hozta azt, ami elvárható volt tőle. A játékosok most pár napos szünetre mentek, de december 27-én, kedden – miután remélhetőleg mindenkinek sikerült feltöltenie azokat a bizonyos elemeket – folytatódnak a tréningek, mert fontos mérkőzések, feladatok várnak az együttesre 2012-ben is.
– Így, év végén szeretném megköszönni a lányok hozzáállását, és azoknak a segítséget, akik újjáélesztették a diósgyőri női kosárlabdát, a szurkolóknak, sportbarároknak a támogatást, a médiának pedig azt, hogy foglalkozott velünk, hírt adott rólunk – zárta nyilatkozatát Milen Vukicevic.

ÉM-MI

Emlékeztető
Női kosárlabda NB I, 14. forduló
UNI SEAT Győr – DKSK-MISI 90-72 (26-14, 21-21, 25-9, 18-28)
Győr, 150 néző. V.: Tóth K., Sabáli, Magyari.
Győr: Ciglar (16/3), Semsei (17/3), Rasheed (16/3), Hollingsworth (18), Nagy-Bujdosó (14). Csere: Őri (-), Laklóth (2), Sujanová (2), Fürtös (-), Vincze (-), Nagy D. (5). Edző: Fűzy Ákos.
DKSK: Hadzovic (10), Czirják (2), Reiner (8), Skoric (15/3), Farkasinszki (16). Csere: Ocsenás (5), Budimir (4), Kántor (3/3), Lugosi (7/3), Sándor (-), Papp (2). Edző: Milen Vukicevic.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
Debreceni úszó Eb – Tíz magyar továbbjutó
Debrecen, 2012. május 23., szerda (MTI) - Sikeres délelőttöt zártak a magyarok szerdán, a debreceni úszó [...] tovább »
Fogadási csalással vádolják a Loki labdarúgóját?
Labdarúgás - Szabó Ádám még egy percet sem játszott a DVSC-ben, most nehéz helyzetbe kerülhet. tovább »
Budapesten rendezik a kyokushin karate Európa-bajnokságot
Budapest - Magyarország ad otthont idén a 26. súlycsoportos kyokushin karate Európa-bajnokságnak. A [...] tovább »
Czégelék a döntőbe jutásért játszanak Szerbiában
Péntektől jövő hét szerdáig az Eb-elitkörben szerepel a magyar U19-es válogatott. tovább »
Elhunyt Elek Gyula, az FTC női kézilabdacsapatának legendás edzője
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Nyolcvan éves korában, szerdára virradó éjjel elhunyt Elek Gyula, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés