Megemlékezés

2020.02.05. 18:00

Miskolcra érkezett a történelmi kiállítás

A 30 éve szabadon című tárlat két héten át az Adyban tekinthető meg.

Tajthy Ákos

A kiállításon

Fotó: Kozma István

A kommunizmus bukására és a kelet-európai nemzetek harminc évvel ezelőtti antikommunista forradalmára emlékezik az a tárlat, ami hétfőn délután nyílt meg az Ady Endre Művelődési Házban. A tárlat megnyitóján előbb Borkuti László önkormányzati képviselő mondott beszédet, aki kijelentette, a rendszerváltás időszaka nem csak az ország, de sok-sok ember egyéni sorsát is új irányba terelte.

– Harminc év telt el azóta, és ez a három évtized itt van ezeken a tablókon. Én boldog vagyok, hogy megéltem ezeket az éveket, és boldog vagyok, hogy ez a kiállítás létrejött. Jó szívvel ajánlom Miskolc város közönségének is – mondta.

Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum történésze kijelentette, 1989-et a történelemtudomány a csodák éveként tartja számon, hiszen „abban a röpke egy esztendőben olyan események történtek meg, melyek azelőtt több mint négy évtizedig elképzelhetetlenek voltak”. Beszédében Varga Bélát is idézte, aki 1947-ben a magyar országgyűlés elnökeként emigrált, majd 1990-ben, a szabadon választott magyar országgyűlés alakuló ülésén már itthon mondott beszédet.

„Mélyen be kell idegződnie a magyar tudatba, hogy hibáinkért most egyedül mi magunk vagyunk és leszünk felelősek. Az emberi szabadság nem körülmény, hanem feladat. A bilincsek lehullásával együtt jár a magunkra, magunk által szabott emberi kötelesség.” Ez a rövid két mondat a harmadik magyar köztársaság ars poeticájának is betudható – jelentette ki.

A 30 éve szabadon emlékbizottság megbízásából létrejött tárlat Miskolcon az Ady Endre Művelődési Házban február 17-éig tekinthető meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában