Gyógyulások, csodák, barátságok, könnyek és mosolyok a rák idején

Akt.:
Balról: Tóth Mártonné Icus, mellette Fodorné Vincze Anna szakpszichológus a foglalkozás előtt
Balról: Tóth Mártonné Icus, mellette Fodorné Vincze Anna szakpszichológus a foglalkozás előtt - © Fotó: B. Tóth Erika
Miskolc – Simonton-foglalkozásokat tartanak a megyei kórházban rákbetegeknek.

Mosolygós arcok, vidámság, jókedvű nők. Ez az első benyomás, ha valaki ellátogat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban működő Simonton-csoport foglalkozására. Azon tűnődöm honnan a jókedv a vidámság, hiszen mindannyian rákos betegek, vagy ahogy ők mondják: rákból gyógyultak. Fodorné Vincze Anna klinikai szakpszichológus hozta össze a miskolci kórházban ezt a csoportot, ami folyamatosan bővül.

– Mit jelent a Simonton terápia? – kérdeztük a szak­pszichológust.

– Erre a terápiára 7 éve találtam rá. Sok évvel ezelőtt hallottam róla, Amerikában 4o éve sikerrel alkalmazzák, és bántott hogy Magyarországon alig ismerik. Aztán összehozott a sors egy nagyszerű emberrel, dr. ­Prezenszki Zsuzsával, akitől megtanulhattam Budapesten ezt a módszert. Ennek 7 éve. A Simonton-módszer tulajdonképpen mozgósítja a test saját, belső öngyógyító erőit a daganattal szemben, a gyógyulás érdekében.

– Hogyan? Mi a módszer lényege?

– A gondolkodás, szemléletmód tudatos átformálásával a betegek rákhoz való hozzáállása lényegesen megváltozik. A pozitív gondolkodás, a gyógyulásba vetett hitük megerősödik. Ez javítja az általános mentális állapotukat, és növeli a gyógyulási esélyt. A daganatos betegek életkilátása, életminősége javul azáltal, hogy a hangulati szintjük jobb lesz, céljaik pozitív irányba mozdulnak. Mert ha valakinél rákos megbetegedést diagnosztizálnak, a betegséggel kapcsolatos hiedelmek miatt az első kétségbeesés után nagyon egyedül maradnak a problémáikkal.

Élsportoló volt…

Tóth Mártonné Icus tornatanár, feleség, két gyermek édesanyja. A sport, a kézilabda volt az élete. Élsportoló volt. Mint mondja, ő sose gondolta volna, hogy beteg lehet. Aztán egyszer derült égből villámcsapásként érte a felfedezés. Egy csomó a mellében. Mindent végigcsinált, amit az orvosok mondtak, mindent betartott, élni akart! Három éve fejeződtek be a kezelések, és ő rádöbbent: nem tudja ugyanott folytatni, ahol abba hagyta. Közben sok minden megváltozott. Elsősorban ő maga.

– Hogyan került kapcsolatba a Simonton-csoporttal? – faggattuk Tóth Mártonnét.

– Egy betegtársam meghívott egy daganatos betegek táborába, egyhetes táborba. Ott találkoztam Annával, és a Simonton-módszerrel. Ez bárki által megtanulható, elsajátítható, önállóan is gyakorolható. Segíti a félelmek feloldását, a relaxáción és a képzelet erején alapul. Arra irányul hogy a résztvevők újra irányítói legyenek a saját életüknek. Ha ez a módszer, ez a csapat nem talál rám, vagy pontosabban én rájuk, akkor én régen egy sötét szobában feküdve sajnálnám magam, és várnám a halált.

–De szerencsére egymásra találtak.

– Nagy szeretettel fogadtak, új barátokra „testvérekre” találtam. Egy ölelés, egy „veled vagyok” lehet gyógyító energia. Új életet kezdtem. Már tudok nemet mondani, nem akarok mindenkinek megfelelni. Csak saját magamnak. Visszagondolok, hogy az első foglalkozáson mindenki ­visszafogottan, meghatottan beszél önmagáról, a félelmeiről, és ahogy múlik az idő, mindenki megnyílik, nincsenek tabuk, csak „mi” vagyunk, és a gondolat hogy meg akarunk gyógyulni. Egymást erősítgetjük.

Tudod a sportban az a legjobb, hogy megtanít küzdeni, győzni. Ma boldog vagyok. Meditációban beszélgettem a betegségemmel. Megkérdeztem mit akar? Azt „válaszolta” lépjek tovább, haladjak. És most ki merem mondani: boldog vagyok, meggyógyultam. Már nem hallom meg ha azt mondják: „ugyan te ezt úgysem tudod. „Az ilyen lehúzó lélekig hatoló mondatokat nem is értem. Ma úgy érzem magam életem második felében, mint a kismadár, amikor megtanul repülni. Szabad vagyok! És ezt a Simonton-terápiának köszönhetem.

Tele vannak félelmekkel

Még mindig értetlenkedem. Fodorné Vincze Anna szakpszichológust arra kérem, meséljen a csoportfoglalkozásokról:

– Amikor valaki először jön hozzánk, természetes, hogy tele van félelemmel, szorongással. Az első és legfontosabb, hogy ezt oldjuk fel. Arra kérem általában a klienset, hogy meséljen magáról. A betegségéről. Csak annyit, amennyit el akar mondani. A következő találkozásunkkor megkérem, hogy fogalmazza meg a jövőbeni célját. Mit szeretne? Volt olyan beteg, aki énekelni szeretett volna egész életében, de nem volt rá lehetősége. Arra biztattuk hogy énekeljen. Gyönyörű hangja van. Elment a ­biztatásunkra énektanárhoz. Mindkét mellében daganat volt. Lassan de változtatott az életén. Ma remekül van, és klubokban énekel. Boldog.

– A Simonton-csoport nemrégiben egy könyvet jelentetett meg. Nagyon sokan írnak a saját betegségükről, ebben a könyvben. Az írás is egyfajta terápia volt a csoporttagok számára?

– Igen, azt is mondhatjuk, hogy kiírták magukból, a felszínre hozták a fájdalmaikat, a félelmeiket. Falevelek címmel jelent meg a könyvünk, amelyet én szerkesztettem. Természetesen én a módszerről írok benne.

Hatékony eljárás

A Simonton-módszer amerikai orvosok által kidolgozott, kutatásokkal alátámasztott hatékonyan működő eljárás. Csoportos formában, meghatározott tematika szerint működik. Edukatív jellegű, ugyanakkor az önismeret a hangsúlyos része. Nem felváltja, de kiegészíti a hagyományos orvosi kezelést. Itt derül fény sok olyan élethelyzetre, amiben a beteg nem érezte jól magát, de élte a saját életét. Általában önmagát nem kímélve, és csak amikor a betegség jelentkezett, amikor jelzett a teste, amikor a diagnózis után – szinte mindenki – magába roskadtan azt kérdezi a sorstól vagy istenétől, hogy miért? Miért pont én? Akkor sokakban valami megváltozik. Vagy legalábbis megvan a hajlandóság a változtatásra, és ezek a változtatások rendszerint gyógyuláshoz vezetnek.

B. Tóth Erika